Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Swoboda: Szó sincs Magyarország elleni összeesküvésről

Szó sincs Magyarország vagy Orbán Viktor elleni összeesküvésről, "államcsínyről", az Európai Unió célja a közösségi jog érvényesülése - mondta Hannes Svoboda, az európai szocialisták frakcióvezetője pénteken Budapesten. Mesterházy Attila MSZP-elnök az osztrák szociáldemokrata politikussal közösen tartott sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, a szocialisták nem támogatnak olyan Magyarországgal szembeni szankciót, amely sérti az itt élők érdekeit.

Hannes Swodoba - miután részt vett az MSZP frakcióülésen - közölte: örül annak, hogy jobboldali, konzervatív uniós politikusok differenciáltan ítélik meg Magyarországot, és ha szükségesnek látják, bírálatot fogalmaznak meg, mint tette José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, Viviane Reding alapjogi és Neelie Kroes médiaügyi biztos.

Hozzátette, Orbán Viktornak el kellene gondolkodnia azon, hogy még a Silvio Berlusconi vezette Olaszország sem kapott annyi európai kritikát, mint az ő kormánya, aminek - folytatta - talán az az oka, hogy az olasz köztársasági elnök "ellensúlyként működött a kormány fölött (...) a magyar államfő pedig csak aláírja a törvényeket". "Talán elgondolkodhatna Orbán Viktor és a hívei is, hogy miért ellene fogalmazzák meg ezeket a kritikákat. Nem annyira fontos személy ő, hogy egész Európa összeesküdjön az elmozdítása érdekében" - jegyezte meg.

Hannes Swoboda elmondta azt is, levélben arra kérte José Manuel Barrosót, a magyar közvéleménynek is tegye világossá, a bizottság mit kifogásol és mit vár el a magyar kormánytól, mert fontos, hogy az itt élők is értsék, hogy az EU az uniós normák felett őrködik és azok betartásához ragaszkodik. Látogatását az osztrák politikus egyébként azzal is indokolta, hogy a magyar miniszterelnök az Európai Parlamentben azt kérte a bírálóktól, hogy jöjjenek Magyarországra és ismerjék meg az itteni helyzetet.

Mesterházy Attila, a szocialista párt elnök-frakcióvezetője ezzel kapcsolatban azt mondta, helyesnek tartja az osztrák szociáldemokrata politikus felvetését, mert Barroso magyarországi látogatása segíthetne tisztázni, hogy nincs szó Magyarország elleni összeesküvésről, gond van azonban a demokratikus, jogállami elvek érvényesülésével, ezt jelzi a többi között, hogy Orbán Viktor a centrális erőtér kiépüléséről beszél.

Az MSZP és az európai szocialista frakció sem támogatna olyan Magyarországgal szembeni szankciót, amely sérti az itt élők érdekeit, így az uniós források elvonását vagy a pénzek felhasználásának korlátozását sem - hangoztatta ugyanakkor Mesterházy Attila. Hozzáfűzte, ezzel szemben Orbán Viktor ellenzékből azt javasolta, az Európai Unió fontolja meg a Magyarországnak folyósított pénzek leállítását. "Nekünk ilyen eszünkbe sem jut" - jelentette ki.

A pénteki szezonnyitó frakcióülésen az MSZP elnökségi tagjai és európai parlamenti képviselői is részt vettek. Az elhangzottakról szólva Hannes Swodoba elmondta: a konzultáción szóba került a szélsőjobboldali jelenségekkel szembeni fellépés szükségessége, illetve hogy ez a mérsékelt jobboldal feladata is. Emellett elhangzott, hogy az európai szocialisták a növekedést és a munkahelyteremtést a középpontba állító gazdaságpolitikai alternatívát kínálnak az Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia elnök által meghatározottal szemben.

"Meglehetősen furcsa és elfogadhatatlan számunkra, hogy amíg a költségvetési hiányszámok be nem tartása miatt szerződésszegési eljárást kell indítani, ha nő a fiatalok munkanélkülisége, az Európai Unió legfeljebb tanácsokat vagy iránymutatást tud adni" - jelentette ki, megjegyezve, megfelelő intézkedésekkel a magyar fiatalok körében tapasztalható munkanélküliség is mérsékelhető lenne.

A Benes-dekrétumokról alkotott véleményét firtató kérdésre Hannes Swodoba azt mondta: a Csehország uniós csatlakozása előtt készült szakvélemény szerint azok azért nem gátolják az ország belépését, mert már nincs joghatályuk. Ha ma is érvényesek lennének, az nem lenne összeegyeztethető az európai joggal - tudatta.

Az MSZP elnöke azt hangsúlyozta, egyetértés van a magyar és az európai szocialisták között abban, hogy a fenntartható növekedésre, a munkahelyteremtésre és a szociális kohézióra is legalább annyit figyelmet kell fordítani, mint a költségvetési egyensúlyra, és egyaránt támogatják a pénzügyi tranzakciós adó kivetését.

A szélsőjobboldal elleni fellépésről azt mondta, egyetért Martonyi János külügyminiszterrel, aki egy lapinterjúban arról beszélt, hogy nemcsak a kormány és az ellenzék, hanem a demokratikus és a nem demokratikus pártok között is határvonal van a magyar Országgyűlésben.

Mesterházy Attila a tájékoztatón visszautasította azt a Hannes Svodobának címzett újságírói felvetést, mi a véleménye arról, hogy a Gyurcsány-kormány ideje alatt "számos alkalommal meghamisították a költségvetési számokat". Az MSZP elnöke azt mondta: az állítás ellenkezőjét bírósági ítélet mondta ki, ezért pártja az ilyen nyilatkozatokkal szemben jogi lépéseket tesz.

Címlapról ajánljuk
Trendforduló a tanári pályán: egyre több fiatal jön és marad, de vannak igényeik is

Trendforduló a tanári pályán: egyre több fiatal jön és marad, de vannak igényeik is

A 2024–2025-ös jelentős bérfejlesztések hatására a pedagóguspálya vonzereje rövid távon egyértelműen javult, a foglalkoztatottak száma növekedni kezdett – derül ki a Hétfa Kutatóintézet és Elemzőközpont legfrissebb kutatásából. Balás Gábor, az intézet ügyvezetője az InfoRádióban elmondta, a tanárok a béremeléssel jobban érzik a társadalmi megbecsülést, de van még mit megoldani.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal, megvan az új alkotmánybíró jelölt

Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal, megvan az új alkotmánybíró jelölt

A Belügyminisztérium által indított átvilágítás eredményeként a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség felmondott egy nettó 1,5 milliárd forint értékű, a Lounge-cégcsoporttal kötött szerződést – közölte Pósfai Gábor belügyminiszter. A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Kapitány István miniszter bejelentette, hogy az Eximbank után a tárcájához tartozó összes állami vállalat átvilágítása következik. Vitézy Dávid közlekedési miniszter a Volán fóti javítóközpontjában járt, ahol 290, alkatrészhiány miatt álló buszról és lejárt szerződésekről számolt be. Eközben Orbán Viktor hosszú idő után először ellenzéki pozícióból szólal fel Tusványoson: a Závecz Research friss mérése szerint a Fidesz 19, a Tisza Párt 74 százalékon áll a biztos szavazók körében. Cikkünk folyamatosan frissül a kormányzás szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×