eur:
394.06
usd:
365.67
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

A szabadságot védenék az Obama-ellenes tiltakozók

Tízezrek tüntettek az Egyesült Államokban Barack Obama elnök egészségügyi reformja ellen, amely biztosításhoz juttatna további 47 millió embert, de amelyben felmerült az állami szerepvállalás lehetősége is. A Fehér Ház most olyan jelzéseket ad: nem sürgetné az állami egészségbiztosító megjelenését.

"Nem akarunk nagy államot, magas adókat, nemzeti egészségügyi szocializmust! Szeretjük Amerikát és a szabadságot!" Ez volt az egyik tipikus jelmondat a Washingtonban tartott hétvégi tüntetésen, ahol Barack Obama egészségügyi reformja ellen tiltakoztak a főleg jobboldali, de nem feltétlenül republikánus szavazók. A szónokok Istent és Ronald Reagan néhai elnököt emlegették, alkotmányellenesnek nevezték a tervet, miközben "Ne taposs el!" feliratú zászlókat tartottak a magasba a Kongresszus washingtoni épülete előtt.

Kommentátorok megjegyzik: az utcai tiltakozókat az is tüzelte, hogy a Kongresszusban a demokraták vannak többségben, így a két házban politikai úton nehéz ellenük fellépni.

Míg az európai országokban a konzervatív politikusok retorikájában gyakran visszaköszönnek a nemzet érdekére való utalások, az amerikai jobboldalt most "a szabadság védelme" szlogen egyesítette, amit sokuk úgy fejez ki, hogy nem akarja pénzelni az államot, és így az esetleg létrejövő állami egészségügyet sem. "Szocializmust akar? Menjen Oroszországba!" - kiabálta az egyik tüntető a Washington Post tudósítása szerint. Mások azonban az utóbbi időben előszeretettel Hitler-bajusszal ábrázolják a félig fekete elnököt.

Úgy tűnik, hiába próbálta a múlt héten Obama meggyőzni az országot, a mostani tömegtüntetés azt jelezte, hogy ez nem nagyon sikerült. Az elnök azonban Minneapolisban most azt mondta: nem fogadja el, hogy ne legyen változás.

A Fehér Ház ugyanakkor vasárnap már arról beszélt, nem sietteti az állami egészségbiztosító létrehozását - kifogva ezzel a szelet a szocializmussal ijesztgetők vitorlájából -, helyette a magánbiztosítók szabályozását, a mindenkire kiterjedő ellátást és a díjak mérséklését tartja fontosnak.

Robert Gibbs elnöki szóvivő például a két tábor között "kötéltáncot járva" úgy fogalmazott: az elnök szeretné az állami egészségbiztosítót. Hozzáfűzte ugyanakkor: a legfontosabb a választás szabadsága és a verseny".

Becslések szerint közel 47 millió amerikainak nincs egészségbiztosítása, további 25 milliónak pedig van, de az nem kielégítő.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×