Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Radikalizálódnak a szlovákiai szélsőségesek?

A szlovák belügyminisztérium ezt a következtetést arra alapozta, hogy 2009-ben a szélsőséges szervezetek több évforduló megünneplésére is készülnek. Tagjaik vélhetőleg a megszokottnál is gyakrabban kerülnek majd erőszakos összetűzésbe baloldali ellenlábasaikkal - áll a szlovák belügyminisztérium szélsőséges szervezetekről szóló 2008-at értékelő jelentésében.

Az idén minden bizonnyal radikalizálódnak a Szlovákiában tevékenykedő jobboldali szélsőséges szervezetek - áll többek között a szomszédos ország belügyminisztériumi elemzésében, amelyet az Új Szó című pozsonyi magyar lap ismertetett kedden.

A jelentés szerint Szlovákiában viszont még közel sem olyan kritikus a helyzet, mint például a szomszédos Csehországban, ahol gyakoriak az összecsapások a szélsőséges bandák és a romák, illetve a baloldali anarchisták közt; hasonló megnyilvánulásokra 2009-ben már Magyarországon is akadt példa.

A tárca nagy hiányosságnak tartja, hogy egyetlen hatályos jogszabályban sincs meghatározva a szélsőségesség fogalma. Épp ezért fogadták el a honatyák a büntető törvénykönyv módosítását. Az államfő viszont a számos jogi pontatlanság miatt visszaküldte azt a parlamentnek, amely újólag a júniusi ülésszakán tárgyal róla.

Sarlota Pufflerová, a Polgár és Demokrácia nevű polgári szervezet elnöke szerint a szlovák belügyminisztérium jelentése semmitmondó. "Egy átlagos intelligenciával rendelkező embernek is eszébe jutna, hogy ha sok megemlékezésen vesznek részt szélsőségesek, akkor nagyobb esély van arra, hogy konfliktusokra kerül sor. Ráadásul a belügyi tárca szüntelenül olyan fogalommal dolgozik, amelyet nem tud megmagyarázni" - mondta Pufflerová, hozzátéve: a jelentésből hiányoznak a tervezett  konkrét óvintézkedések.

A minisztérium a bírálatot határozottan elutasította. Pufflerová "farizeusi nézeteit már megszoktuk. Bírálja, hogy a jelentés nem tartalmaz ellenintézkedéseket, holott tudja, hogy azoknak csak egy része kerülhet nyilvánosságra, csak azok, amelyre nem vonatkozik a titkosítás. A konkrét lépéseket a második rész tartalmazza" - nyilatkozta Erik Tomás, a belügyminiszter
szóvivője.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

A "szokásos" tagállami és intézményi ellentétek mellett az európai politika őszi fordulata is akadályozza az Európai Unió következő 7 éves költségvetésének elfogadását, ez pedig a Magyarországnak járó jövőbeli forrásokkal kapcsolatban is komoly kérdéseket vet fel. A tagállamok egy része kisebb költségvetést és kevesebb befizetést, a másik változatlan agrár- és kohéziós támogatásokat szeretne, miközben az Európai Parlament az uniós szintű területekre is jóval több pénzt szánna, mint korábban. Engedni egyelőre senki nem akar, pedig az idő vészesen fogy, mivel 2027-ben az eddiginél is nehezebb lehet a megállapodás tető alá hozása. Cikkünkben négy forgatókönyvet vázolunk fel, amelyek mentén eldőlhet az európai politika új iránya, illetve a Magyarországnak járó források sorsa.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×