Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Törékeny élénkülést hoz az autóiparnak a roncsprémium

Rendkívül óvatosak a francia gépkocsiipar szereplői, akik a piaci helyzetet továbbra is kifejezetten törékenynek érzékelik. A legnagyobb autógyártó, a Peugeot-Citroën szóvivője az Inforádiónak azt mondta: csak jövő évtől várnak némi javulást.

Laurent Cicollella úgy véli, a kormány által bevezetett úgynevezett "roncsprémiumnak" köszönhetően az elmúlt hónapokban megélénkültek ugyan az autóeladások Franciaországban, ám ez a hatás rendkívül törékeny, hiszen alapvetően az állam által mesterségesen keltett keresletről van szó, és kiszámíthatatlan, hogy az mikor ér véget.

A roncsprémium egyébként azonnali ezereurós, mai árfolyamon közel 300 ezer forintos kedvezményt jelent a tízéves, vagy annál idősebb autóját új, környezetkímélőre lecserélő vásárló számára, melyet, mint arról az InfoRádióban korábban beszámoltunk, a gyártók további ezereurós kedvezménnyel egészítenek ki.

Mindezek fényében nem véletlen, hogy az elmúlt hónapokban a franciák elsősorban a kis méretű és alacsony fogyasztású járművekre hajtottak rá, olyannyira, hogy a statisztikák szerint - válság ide vagy oda - márciusban 8,1 százalékkal több gépkocsi kelt el, mint az előző év azonos időszakában.

Az áprilisi adatok azonban már a helyzet törékenységét igazolják vissza: eszerint az autóeladások hét százalékkal estek vissza az előző hónaphoz képest, az előző év azonos időszakához viszonyított csökkenés pedig 2,5 százalékos volt.

Kiárusítás a világhálón

A helyzet más szempontból is hektikusnak mutatkozik: a Peugeot például interneten szervezett kiárusítással igyekszik szabadulni ezer darab terepjárójától. A csaknem eladhatatlanná vált, 32 ezer euróba, mintegy kilencmillió forintba kerülő 4007-es modellhez május 31-éig közel 30 százalékkal olcsóbban lehet hozzájutni.

Mindezzel párhuzamosan azonban a 308-as és a 3008-as modellek iránt megugrott kereslet kielégítésére a cég 250 ideiglenes munkahelyet hoz létre egyik franciaországi gyárában, amire a válság kezdete óta nem volt példa.

Óvatosság jellemzi a Renault vezetését is, igaz, a cégnek márciusban a vártnál nagyobb mértékben sikerült csökkentenie raktárkészletét, pénzügyi helyzetét pedig azzal igyekszik részben stabilizálni, hogy értékesíti saját ingatlanvagyona egy részét. A tranzakcióból várhatóan egymilliárd euró folyik be a cég kasszájába.

A gyártók a nehézségek ellenére azt hangsúlyozzák, hogy folytatják eddig megkezdett beruházásaikat. A Renault például idén nem kevesebb mint nyolc új gépkocsimodell bemutatását tervezi, 2011-től pedig megkezdi a kizárólag elektromos árammal működő, a japán Nissannal közösen gyártott gépkocsijainak forgalmazását. A Peugeot-Citroën az ugyancsak japán Mitsubishivel együttműködve készít elektromos autót, és az első példányok - Laurent Cicollella elmondása szerint - már jövőre megjelennek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×