Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Csalás a vád Szcientológia Egyház ellen

Nem kevesebb, mint a Szcientológia Egyház franciaországi betiltása a tétje annak a pernek, amely hétfőn kezdődött meg a párizsi büntetőbíróságon. Először fordul elő ugyanis francia területen, hogy nem az amerikai gyökerű vallási mozgalom valamely tagja, hanem az azt megjelenítő, jogi személyiséggel rendelkező szervezetek ellen folyik eljárás, amelyeket a vizsgálóbíró "bűnszövetségben elkövetett csalással" vádol.

A Szcientológia Egyház Lelki Egyesület Celebrity Center (magyarul Hírnév Központ) elnevezésű szervezete, valamint a hozzá kötődő könyvesbolt ellen még évekkel ezelőtt indult meg a vizsgálat több magánszemély és a Francia Gyógyszerész Kamara feljelentését követően.

Az első panasz egy párizsi nőtől származik, aki az egyházba való belépését követően néhány év alatt mintegy 30 ezer eurót, mai árfolyamon csaknem 8,5 millió forintot fizetett be különféle személyiségfejlesztő tanfolyamokra. Egy másik, időközben öngyilkosságba menekült nő hozzátartozói pedig azért fordultak bírósághoz, mert úgy vélik, hogy a szcientológusok a felelősök a tanfolyamok finanszírozása érdekében nyakig eladósodott édesanyjuk kétségbeesett cselekedetéért.

A gyógyszerészek pedig azért tettek feljelentést, mert szerintük a szervezet engedély nélkül forgalmaz olyan, általuk vitaminoknak nevezett szereket, amelyekről azt állítják: elősegítik a testi és a lelki tisztulást.

A várhatóan három hétig tartó bírósági tárgyaláson a felperesek által megbízott ügyvéd azt igyekszik bizonyítani, hogy a szervezet valójában nem hívei lelki ébredését, hanem teljes anyagi kifosztását célozza. A vizsgálóbíró által készített nyomozati anyag a jelek szerint komoly bizonyítékokat tartalmaz e súlyos állítás igazolására.

A dokumentumból, amely sorra veszi az egyház által alkalmazott eszközöket és módszereket, kiderül például, hogy a tagoknak ötezer euróért, azaz közel 1,5 millió forintért meg kell vásárolniuk egy "elektrométer" nevű készüléket, amelyet a különböző tesztekhez használnak, és amely - a szcientológusok szerint - a résztvevők értelmi állapotának alakulását mutatja.

Függővé teszi és kifosztja a híveit

A bíró szerint azonban a készülék puszta szemfényvesztés, és arra hivatott, hogy azzal - a tudományosság látszatát keltve - kicsalják a pénzt a hívektől.

Valóságos, a jelentés szerint kifejezetten súlyos hatással járnak viszont azok a "vitaminoknak" nevezett szerek, amelyeket a tagoknak a különböző tisztítókúrák alatt kell szedniük. Azok ugyanis nem hogy erősítenék, hanem ellenkezőleg, "rendkívül kifárasztják" a szervezetet. Ami nem véletlen: a vizsgálóbíró szerint a Szcientológia Egyház ezzel is a tagok akaratának teljes megtörését és alávetettségét célozza.

A vallási mozgalom franciaországi vezetői az eljárás kezdete óta ártatlannak vallják magukat, és azt mondják: valójában hatósági zaklatásról van szó. Egy csaknem a tárgyalással egy időben megjelent, az egyház működését leleplező könyv azonban keresztülhúzhatja számításaikat.

Szerzője egy belga zongoraművész, aki tizennégy évig volt a szervezet tagja, és ezalatt mintegy 45 ezer eurót, több mint 12,5 millió forintot költött különböző tanfolyamokra és eszközökre azt állítja: az egyház előbb függővé teszi, majd teljesen kifosztja és kétségbeesésbe kergeti híveit.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×