Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Sztrájkolni fognak a tanárok Romániában

A romániai oktatás területén dolgozók szakszervezetei hétfőn tárgyalóasztalhoz ültek Ecaterina Andronescu oktatási és Gheorghe Pogea pénzügyminiszterrel, hogy megegyezésre jussanak a szakmát sújtó megszorítások ügyében, de biztosnak látszik, hogy egy nap múlva a pedagógusok országos sztrájkba lépnek.

Az állami szférában dolgozók érdekvédelmi szervezetei az utóbbi hetekben "támadásba lendültek" a kormány határozata ellen, amely az év végéig befagyasztotta a közalkalmazottak béreit. Emil Boc miniszterelnök néhány nappal ezelőtt leszögezte: csakis akkor lehet szó a fizetések emeléséről, ha a kormánynak rendelkezésére áll majd az ehhez szükséges pénzösszeg, amit egyebek mellett a kormányügynökségek átszervezéséből kívánnak megszerezni. Gheorghe Pogea ugyanakkor egy fokkal derűlátóbban jelezte: az első félévi pénzügyi mérleg tükrében a kormány még átgondolja a béremelések kérdését, és ha kedvezőek lesznek az eredmények, akár béremelésről is szó lehet.

A Boc-kormány egy héttel korábban döntött a közalkalmazottak egységes bérezéséről, amelynek értelmében a jelenlegi 1:72 arányról 1:15-re csökkenne a különbség a különböző szférákban tevékenykedő közalkalmazottak bérei között. Ezen kívül nem részesülnének 2015-ig fizetésemelésben mindazok, akiknek jelenlegi havi járandósága meghaladja az államelnök fizetését.

A 2009-es költségvetés kiigazítása nyomán alkalmazott megszorítások különösen nagy mértékben sújtják az oktatási tárcát. A tanügyi minisztérium a kiigazítást követően 676 millió lejjel kevesebből lesz kénytelen gazdálkodni, miután eredetileg a büdzsé 11,9 milliárd lejt irányzott elő számára. A szakszervezetek szerint a megszorítást csakis a bérek csökkentésével vagy tömeges elbocsátásokkal lesz képes véghez vinni a szaktárca, így arra számítanak, hogy a fizetések akár 20 százalékkal is csökkenhetnek e szakmában. Május 5-én a pedagógusok várhatóan orzságszerte sztrájkba lépnek, ezt az akciót május 13-án és 21-én újabb tiltakozó munkabeszüntetés követi.

Ami a tiltakozó akció formáját illeti, a pedagógusok bojkottálni készülnek kedden az egységes országos dolgozatírást, amelyen Romániában mintegy 427 ezer 7. és 8. osztályos diák vesz részt. Ez a lépés pedig egyenértékű lenne a tanév befagyasztásával, mivel a vizsgák hiányában nem kaphatnak végleges osztályzatot a tanulók, így elmaradhatnak a gimnáziumi felvételik is.

A tanárokkal való szolidaritásuk jeléül kedden a Sed Lex szakszervezeti szövetséghez tartozó mintegy 65 ezer közalkalmazott készül sztrájkba lépni. Nem szűnik a vasutasok elégedetlensége sem. Az állami vasúti társaság (CFR) csaknem tízezer dolgozója tüntetett már a múlt héten Bukarest utcáin, mivel a cég különböző részlegeinél összesen 12 ezer embert akarnak utcára küldeni. A vasúti dolgozók szakszervezetei mindenesetre ezen a héten fel kívánják újítani a tárgyalásokat Radu Berceanu szállítási miniszterrel.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Hatalmasat estek tegnap a mesterséges intelligenciához kötődő részvények, és a zuhanás hatása több más piacra is átterjedt. A befektetők az amerikai kötvényekben és a dollárban kerestek menedéket, miközben az olaj ára is emelkedett. Mindez a forintra is komoly nyomást gyakorolt, így a magyar fizetőeszköz reggel 326 körül állt a dollárral és 364,6 körül az euróval szemben. Délután friss amerikai munkaerőpiaci adatok jelentek meg, amelyek jelentősen felülmúlták a várakozásokat: októberben a várt 65 ezer helyett 165 ezer új munkahely jött létre, a munkanélküliségi ráta pedig 4,2 százalékról 4,1 százalékra csökkent, miközben a dollár tovább erősödött.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×