Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Levágják és megeszik ujjukat a szerb sztrájkolók, ha nem lesz megoldás

Egy szerbiai textilgyár dolgozói öncsonkítással tiltakoznak az elmaradt fizetések és a munkahelyek elvesztése miatt. A sztrájkolók vezetője tegnap levágta bal keze egyik ujját, és jelezte, hogy példáját mások is követik. Az illetékes szerb miniszter tegnap a helyszínre látogatott.

A nyugat-szerbiai Nova város textilgyárának dolgozói már ötödik napja sztrájkolnak és tiltakoznak, miután kiderült, hogy több mint öt éve a cég nem fizette be a nyugdíj- és egészségbiztosítási járulékot, a dolgozók egy része pedig évek óta nem kap fizetést, a gyár vezetősége pedig újabb elbocsátásokat jelentett be.

A munkavállalók azzal vádolják a szerb államot, hogy felelőtlen magatartásával hozzájárult helyzetük tragikusra fordulásához. Miután a kormány illetékesei nem reagáltak, a textilgyár dolgozói jelezték: nem mennek Belgrádba tárgyalni, hanem a miniszterek látogassanak el hozzájuk, különben radikalizálódni fognak.

Hogy ezt komolyan gondolják, azt a sztrájk vezetője bizonyította, aki levágta balkezének kisujját, és bejelentette, hogy példáját ma több sztrájkoló követi. Azaz levágják testrészeiket és azt meg is eszik.
Tegnap már Novába utazott a szerb munkaügyi és népjóléti miniszter, aki megígérte, hogy a mai nap folyamán a kormány illetéket miniszterei felkeresik őket és megoldást találnak a problémáikra.

A sztrájkolók így mára felfüggesztették az öncsonkítást, de közölték: ha nem születik megfelelő megoldás, megteszik, amit ígértek. A hozzáértők szerint az elhatározás komoly, ráadásul Szerbiában az elkövetkezendő időkben mind több és radikálisabb tiltakozásra kell számítani a munkanélküliség és az elmaradt fizetések miatt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Már 2012-ben tudtak a bicskei gyermekotthonban történt szexuális bántalmazásokról és azok eltussolásáról, az erről készült ombudsmani jelentést pedig Balog Zoltán akkori miniszter és Polt Péter legfőbb ügyész is megkapta – derült ki a kegyelmi botrányt vizsgáló parlamenti bizottság pénteki ülésén. Budapestre látogatott az Európai Beruházási Bank elnöke, Nadia Calviño, akinek részvételével négy, összesen közel 400 millió euró értékű finanszírozási megállapodást kötöttek magyarországi beruházásokra. Eközben december 17-re beidézték Rogán Antal volt minisztert a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság elé. Polyák Gábor, az NMHH elnöke pedig bejelentette, hogy a hatóság a teljes magyar médiapiac átvilágításába kezd, többek között a KESMA, a 4iG és az Indamedia felvásárlásának vizsgálatával. Belpolitikai hírfolyamunk pénteken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×