Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Visszaköveteli a műkincseit Magyarországtól Pozsony

Vissza akarja szerezni a Szlovák Nemzeti Párt azokat a műkincseit, amelyek a bécsi döntés nyomán Magyarországra kerültek. Ezt Vladimír Cecot, a párt belügyi államtitkára jelentette be sajtótájékoztatóján.

Mint a belügyi tárca második embere közölte, a nemzetiek a közeljövőben a jó erkölcsre hivatkozva vissza szeretnék szerezni a Magyarországon fellelhető szlovák műtárgyakat. Cecot szerint jobb lesz az együttműködés Budapest és Pozsony között, ha a két ország semmivel sem lesz adósa egymásnak.

Az államtitkár szerint az Európai Unió a szabadság, a biztonság és a jog hazája, ezért jó lenne, ha arra köteleznék az egyes tagállamokat, hogy ki-ki adja vissza azt, ami nem az övé.

Cecot hangsúlyozta, hogy "azokat a műtárgyakat kellene visszaadni, melyeket jogcím nélkül vagy utóbb jogtalanná nyilvánított jogcím nyomán vittek el. Szlovákia nem az egyedüli állam, melynek elvitték műkincsei egy részét" - mondta a nemzeti párti politikus.

Cecot úgy véli, a hiányzó műkincsek megnehezítik Szlovákia történetének vizsgálatát. Ebből a szempontból ezeknek a műtárgyaknak az értéke felbecsülhetetlen - tette hozzá az államtitkár, aki azt nem részletezte, milyen műkincsekre gondol, és azt sem árulta el milyen lépéseket tervez Pozsony ez ügyben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Már 2012-ben tudtak a bicskei gyermekotthonban történt szexuális bántalmazásokról és azok eltussolásáról, az erről készült ombudsmani jelentést pedig Balog Zoltán akkori miniszter és Polt Péter legfőbb ügyész is megkapta – derült ki a kegyelmi botrányt vizsgáló parlamenti bizottság pénteki ülésén. Budapestre látogatott az Európai Beruházási Bank elnöke, Nadia Calviño, akinek részvételével négy, összesen közel 400 millió euró értékű finanszírozási megállapodást kötöttek magyarországi beruházásokra. Eközben december 17-re beidézték Rogán Antal volt minisztert a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság elé. Polyák Gábor, az NMHH elnöke pedig bejelentette, hogy a hatóság a teljes magyar médiapiac átvilágításába kezd, többek között a KESMA, a 4iG és az Indamedia felvásárlásának vizsgálatával. Belpolitikai hírfolyamunk pénteken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×