Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
324.85
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Gyurcsány nacionalizmussal vádolja a szlovák politikát

A magyar miniszterelnök azt kérte Robert Fico szlovák kormányfőtől, hogy határozottan és egyértelműen vizsgálják ki a dunaszerdahelyi labdarúgó mérkőzésen történteket, és erről tájékoztassák a magyar felet. Gyurcsány Ferenc a visegrádi négyek varsói kormányfői találkozóján azt mondta: az események kapcsán nem tud másra gondolni, mint hogy a nacionalizmus mára megfertőzte a szlovák politikát.

A magyar miniszterelnök Robert Ficónak kifejtette: elfogadhatatlan, hogy a szlovák kormányhoz közel álló erők, politikusok részéről folyamatosan sértések hangzanak el a magyar társadalom, a magyar politikusok címére, és a szlovák kormány ezt a legtöbbször szó nélkül hagyja.

Szombaton a dunaszerdahelyi stadionban a Slovan Bratislava elleni mérkőzés alatt kommandósok hatoltak be a Magyarországról érkezett szurkolók szektorába. Összesen 50 ember sérült meg, köztük magyar állampolgárok.

A magyar hatóságoknak is megküldött hivatalos szlovák magyarázat szerint a magyar drukkerek a videofelvételeken nem látható helyen és módon úgy viselkedtek, hogy indokolttá vált a nagyon határozott rendőri fellépés.

Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter a választ hiányosnak találta, ezért bizonyítékokat kért a pozsonyi hatóságoktól, de a rendőrök állításait igazoló felvételeket továbbra sem hozták nyilvánosságra.

Közben Pozsonyban elfogadott egy törvényt a parlament, amelynek értelmében a nem nemzetközi sportrendezvényeken decembertől tilos lesz az idegen államok jelképeinek használata Szlovákiában.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Ez már pánik: több mint 5 százalékos zuhanásban a Nasdaq

Ez már pánik: több mint 5 százalékos zuhanásban a Nasdaq

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×