Infostart.hu
eur:
355.66
usd:
308.61
bux:
134103.02
2026. június 11. csütörtök Barnabás

Elvennék a szülőktől a túl kövér gyerekeket

Drákói intézkedésekre készülnek Nagy-Britanniában, mivel egyre többen és többen híznak el, gyakran már gyerekkorban. Ha a jelenlegi trend folytatódik, négy év múlva már egymillió brit gyerek lesz orvosi értelemben is kövér, ami számos felnőttkori betegség veszélyét növeli.

A több mint 400 angliai és walesi helyhatóságot tömörítő önkormányzati szövetség azt jósolja, hogy hamarosan már a szociális ellátórendszernek kell kézbe vennie a probléma kezelését, az eddigi figyelmeztetések ugyanis nem jártak semmilyen eredménnyel.

Jelenleg a szociális gondozók csak nagyon ritkán foglalkoznak a gyerekek súlyproblémáival, mivel úgy vélik, hogy az a szülőkre tartozik. Az önkormányzati szövetség ugyanakkor úgy véli, hogy ezeket az eseteket az alultápláltsághoz hasonlóan kellene kezelni, mint a szülői hanyagság egyik tünetét.

Ennek megfelelően a végső szankció is ugyanaz lenne: a gyermeket elvennék a szülőktől, és állami gondozásba helyeznék.

A helyhatóságokat nem pusztán emberbaráti megfontolások miatt zavarja az egyre több kövér, a folyamat ugyanis egyre több kiadást generál: nagyobbra kell cserélni az iskolák berendezési tárgyainak egy részét, a mentőknek is szélesebb, nagyobb teherbírású eszközökre van szükségük, míg a tűzoltóknak egyre gyakrabban kell segédkezniük a nagyon kövérek otthonról történő kijuttatásában. Mindez pénzbe kerül, amelyet csak a helyi adók felemelésével tudnak fedezni.

A központi kormányzat is igyekszik kezelni az egyre válságosabb helyzetet, a tervek szerint például a jövőben rendszeresen értesítik majd a szülőket gyermekeik magasságának és testsúlyának alakulásáról. A "kövér" szót azonban nem használják majd, mert a közvélemény-kutatások szerint sokan bántónak találják a kifejezést.

Az előrejelzések szerint 2025-re a brit 6-10 éves fiúk 21 százaléka lesz kövér, miközben 2004-ben arányuk még csak 10 százalék volt. A lányoknál 14 százalékra várják ezt az arányt, a négy évvel ezelőtti kiindulópont esetükben is 10 százalék.

Orvosi értelemben azok számítanak kövérnek, akiknek testtömeg indexe meghaladja a 30-at. Az értéket a kilogrammban mért testtömeg és a méterben mért magasság hányadosként számolhatjuk ki.

Címlapról ajánljuk
„Rajta vagyunk az állami vagyon visszaszerzésén” – kormányszóvivői sajtótájékoztató
Cikkünk frissül

„Rajta vagyunk az állami vagyon visszaszerzésén” – kormányszóvivői sajtótájékoztató

Milliárdok indulnak a kórházi klímaügy rendezésére, átvilágítják a 100 milliárdos mohácsi Duna-híd ügyét, számokra támaszkodva csökkentik a beruházás értékét. Dekriminalizálják a kriptózást, az uniós pénzek hazahozatalához szükséges 27 szupermérföldkövet pedig rövidesen teljesítik. A vagyonadónál a 2025 végi állapot számít majd Magyar Péter miniszterelnök javaslata szerint. Néhány ügyben a Kormány.hu-n társadalmi konzultáció jön.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
Tisza-kormány: több fontos döntés született, jönnek a bejelentések

Tisza-kormány: több fontos döntés született, jönnek a bejelentések

A kormány csütörtökön tájékoztatót tart a szerdai kormányülésen hozott döntésekről. A kabinet egyebek mellett meghosszabbítja a babaváró hitelnél alkalmazott gyermekvállalási haladékot és a Diákhitel1 kamatstopját, elindítja a kórházi klímarendszerek felújítását célzó programot, valamint felülvizsgálja a mohácsi Duna-híd beruházását. Emellett szó esett az uniós források megszerzését célzó korrupcióellenes és igazságügyi intézkedésekről, valamint a jövő heti brüsszeli EU-csúcsról is, ahol Magyar Péter miniszterelnök a magyar érdekek képviseletét ígérte.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×