Infostart.hu
eur:
355.66
usd:
308.61
bux:
134103.02
2026. június 11. csütörtök Barnabás

Az év átverése: Nagyláb a fagyasztóban

Nem a "felfedezőknek" kedvezett a DNS-vizsgálat, így továbbra sem sikerült bebizonyítani, hogy két amerikai a mitikus Nagyláb (Bigfoot) tetemét találta meg. A két minta közül az egyik emberi örökítőanyagot tartalmazott, a másik pedig 96 százalékban egy oposszuméval egyezett meg.

Matthew Whitton és Rick Dyer ezen a héten állt elő azzal a történettel, hogy túrázás közben Georgia állam északi részén talált egy halott Nagylábat, és látott három élő példányt is. A tetemet állítólag magukkal vitték, és lefagyasztották. Az ezután készült fotó bejárta az internetet, bár bizonyítéknak aligha nevezhető, lehet egy bozontos gorillajelmez is.

Nagyláb az észak-amerikai mitológia szerves része, állítólag egy olyan lény, amely félig ember, félig pedig főemlős. A Bigfoot kifejezést szokták jetinek is fordítani, de utóbbit gyakrabban a himalájai majomemberre alkalmazzák.

A nemzetközi érdeklődésre jellemző, hogy számos angolszász portálon napok óta az ezzel foglalkozó cikkeket olvassák a legtöbbet, és ez nemcsak a bulvárlapok, hanem a komolyabb hangvételű újságok internetes kiadásaira is igaz.

A lény állítólagos megtalálói állításuk igazolására eljuttattak két mintát a Minnesotai Egyetemre. Az eredmény szerint azonban az egyik emberi, a másik 97 százalékban oposszum DNS-t tartalmaz. Utóbbi egy nagyjából mázi macska nagyságú erszényes emlős.

A történet egyébként nem illeszkedik valami jól a Nagyláb-mitológiába, hiszen a lényt állítólag az Egyesült Államok délkeleti részén lévő Georgia állam északi területén (az Appalache-hegységben) látták, márpedig Nagyláb híveinek többsége szerint kedvencük Amerika északnyugati részén, a Sziklás-hegységben honos.

Lehet ennél egy egyszerűbb magyarázat is: Matthew Whitton és Rick Dyer társtulajdonosa annak a cégnek, amely a Nagylábbal kapcsolatos kereskedelmi jogokat birtokolja, vagyis részesedik minden Nagyláb-emléktárgy eladásából.

Címlapról ajánljuk
„Rajta vagyunk az állami vagyon visszaszerzésén” – kormányszóvivői sajtótájékoztató
Cikkünk frissül

„Rajta vagyunk az állami vagyon visszaszerzésén” – kormányszóvivői sajtótájékoztató

Milliárdok indulnak a kórházi klímaügy rendezésére, átvilágítják a 100 milliárdos mohácsi Duna-híd ügyét, számokra támaszkodva csökkentik a beruházás értékét. Dekriminalizálják a kriptózást, az uniós pénzek hazahozatalához szükséges 27 szupermérföldkövet pedig rövidesen teljesítik. A vagyonadónál a 2025 végi állapot számít majd Magyar Péter miniszterelnök javaslata szerint. Néhány ügyben a Kormány.hu-n társadalmi konzultáció jön.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
Tisza-kormány: több fontos döntés született, jönnek a bejelentések

Tisza-kormány: több fontos döntés született, jönnek a bejelentések

A kormány csütörtökön tájékoztatót tart a szerdai kormányülésen hozott döntésekről. A kabinet egyebek mellett meghosszabbítja a babaváró hitelnél alkalmazott gyermekvállalási haladékot és a Diákhitel1 kamatstopját, elindítja a kórházi klímarendszerek felújítását célzó programot, valamint felülvizsgálja a mohácsi Duna-híd beruházását. Emellett szó esett az uniós források megszerzését célzó korrupcióellenes és igazságügyi intézkedésekről, valamint a jövő heti brüsszeli EU-csúcsról is, ahol Magyar Péter miniszterelnök a magyar érdekek képviseletét ígérte.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×