Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Felfüggesztették állásából, mert túl sokat dolgozott

Túl sokat dolgozott, ezért nyugdíjazása előtt pár nappal felfüggesztették állásából egy angliai falucska iskolaigazgatóját. A 60 éves hölgy nemrég tért vissza a munkába egy hátsérülés után. Több szülő a megyei önkormányzat eljárása elleni tiltakozásul nem engedi iskolába a gyerekét.

Vanessa Aldridge, egy angliai falu iskolájának igazgatója utolsó munkás napjait töltötte volna az általa irányított intézményben, hisz pár nap múlva, a tanév végével nyugdíjba vonult volna. Azonban az önkormányzat hirtelen fölfüggesztette állásából.

Az indoklás szerint azért, mert túl keményen dolgozott, mióta visszatért a munkába - amelyet az iskolát 18 éve irányító, jelenleg 60 éves hölgy egy hátsérülés miatt volt kénytelen megszakítani márciusban.

A Maily Dail forrása szerint az igazgató márciusban úgy szenvedett sérülést, hogy fölemelt egy mikrohullámú sütőt. Az orvosok azt mondták, májusban már visszamehet dolgozni, de csak könnyebb feladatokat láthat el.

A lincolnshire-i megyei tanács terapeutája úgyszintén ezen az állásponton volt, hozzátéve, hogy eleinte csak a tanítás alatt dolgozhat, mintegy fokozatos visszatérésként a munkába. Végül Június közepén tért vissza posztjára az igazgató.

Vanessa Aldridge-et múlt pénteken függesztették föl állásából. A neki átadott levél szerint az ötgyermekes, három unokával büszkélkedő igazgató azzal érdemelte ki a felfüggesztést, hogy megszegte a fenti megállapodást, amely szerint csupán 8.30 és 15.15 között dolgozhatott volna.

Akkor jöttek, amikor a gyerekek már hazamentek - mondta az igazgató. Azt mondták, a vakáció alatt visszajöhetek a dolgaimért. Mondtam nekik, talán túl sokat dolgoztam, de nem hiszem, hogy bárki is pontosan meg tudná számolni az órákat - nyilatkozta Vanessa Aldridge.

Az igazgatóhoz közel álló források szerint a lincolnshire-i megyei tanács attól fél, beperelnék a marschape-i önkormányzatot, ha az igazgató hátsérülése súlyosbodna a hosszú munkaórák alatt.

Azt ígérték neki, egy levélben mindent elmagyaráznak, de ez a levél még mindig nem érkezett meg. Vanessa úgy tervezte, az utolsó héten elbúcsúzik a gyerekektől, de most elvették tőle ennek lehetőségét - tette hozzá a névtelen nyilatkozó.

Az iskolának az igazgató mellett egy teljes állású tanára és négy segítője volt, akik a 34 tanuló ellátását végezték. Három gyermeket a szülők tiltakozásul nem engednek iskolába az utolsó napokban.

Címlapról ajánljuk
Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Bécset és Budapest más környékbeli konkurensét nagyobb számban keresik fel azok a gazdagabb turisták, akik kikapcsolódásuk során megvásárolnak olyan termékeket, amelyeket egy átlagos turista nem tud vagy nem akar kifizetni – mondta az InfoRádióban a turisztikai szakújságíró, aki szerint Budapestnek az osztrák főváros lehet a követendő példa. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke pedig arról számolt be, hogy hazánk tavaly duplaannyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Magyar adóparadoxon: a szegény fizet, a gazdag nevet?

Magyar adóparadoxon: a szegény fizet, a gazdag nevet?

A hazai adórendszer jelentősen támogatja a felső néhány százezer vagyonosodását a nagy többség kárára. A hazai polgárság, vagy inkább tőkés osztály építése kimondott társadalom- és gazdaságpolitikai cél. Ennek egyik kulcseszköze az adórendszer, azaz a szegényebbek arányaiban több adót fizetnek, mint a (leg)gazdagabbak. Zsiday Viktor szerint érdemes némi finomítással a jelenlegi rendszert fenntartani, egyet értve a fenti célokkal. A „lecsorgás” elmélete azonban nemeztközi tapasztaltok alapján már megbukott. Hazai adatokon alapján is igazolható, hogy az elmélet itthon sem állja meg a helyét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×