Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Vegyi fegyverrel készül lecsapni az al-Kaida Európára?

Berlinben a képviselőház ma kezdte meg a kormány által javasolt terrorizmus elleni törvény megvitatását. A csomagterv a belső biztonságot szolgáló intézkedések átfogó szigorítását tervezi a nyomozószervek hatáskörének jelentős kiterjesztése révén. A tervezet elfogadása csaknem biztosra vehető.

A törvénytervezet a két koalíciós párt közti kompromisszum eredménye. Eszerint ha az ország belbiztonságát veszély fenyegeti, akkor a nyomozószerveknek jogában áll bírói végzés nélkül is térfigyelő kamerák elhelyezése a gyanúsított személyek lakásában, illetve a gyanúba keveredett személyek telefonbeszélgetéseinek lehallgatása, valamint számítógépeinek megfigyelése.

A törvénytervezet értelmében szorosra fűzik a rendőrség, az állambiztonsági szervek közti együttműködést, és kiépítik a távközlés ellenűrzése során szerzett ismeretek továbbításának rendszerét is.

Az ellenzéki pártok határozottan szembeszálltak a törvénytervezet azon kitételével, amely a bírói döntések mellőzésére vonatkozik az alkotmányban szavatolt szabadságjogok átmeneti hatálytalanítása esetén.

A törvénytervezet tárgyalásának különös pikantériát kölcsönöz az Európai Unió rendőrszervezete, az Europol német igazgatója részéről elhangzott nyilatkozat, amelyben nem zárta ki, hogy az al-Kaida nevű terrorcsoport vegyi, illetve biológiai fegyverrel készül támadásra európai célpontok ellen.

Mint Max-Peter Ratzel a Neue Osnabrücker Zeitungnak adott interjúban kifejtette, az a tény, hogy az al-Kaida a közelmúltban nem hallatott magáról, távolról sem jelenti a terrorszervezet gyengülését.

Az Europol igazgatója utalt arra is, hogy nemzetközi biztonsági szakértők egybehangzó megítélése szerint az al-Kaida időközben beszerzett úgynevezett piszkos bombákat, amelyeknek a bevetése számos emberéletet követelhet

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

2024-ben próbált hadiállapotot bevezetni, de az alkotmányos reflexek működtek, sőt egy előre hozott választáson Jun Szogjol minden hatalmát elvesztette, így elsőre szigorúnak látszó ítélet vár rá. Három rettenetes út állhat előtte, de csak európai szemmel, a dél-koreai történelem ugyanis más mintázatokat mutat. Nagy Angelina, a Magyar Külügyi Intézet kutatója az InfoRádióban magyarázta el a részleteket.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Európa nagy részén a szokásosnál felhősebb idő, ezáltal a sokéves átlagnál kisebb besugárzási értékek valószínűsíthetőek 2026 első hónapjaiban - derül ki egy új elemzésből, amely műholdas adatokat és mesterséges intelligencia/gépi tanulási algoritmusokat használva modellezte az első fél évben világszerte várható napenergia-termelési körülményeket. A legnagyobb negatív anomália Kelet-Európában és az északi országokban várható, ahol helyenként akár 10%-kal is kisebb lehet a besugárzás, mint a sokéves átlag. Miután elsősorban a besugárzás határozza meg, hogy mennyi áramot termelnek a naperőművek, így kiemelt jelentősége van a napenergia-termelés arányát tekintve 2024-ben világelső Magyarország energiaellátása szempontjából is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×