Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

"Átengedjük a vezetést a briteknek"

"Franciaország arra készül, hogy a briteknek engedje át az európai katonai vezetést" - egyebek mellett ezt tartalmazza a Le Figaro napilapban csütörtökön megjelent nyílt levél, melyben a névtelenség mögé rejtőző francia tábornokok és magas rangú tisztek egy csoportja bírálja a Nicolas Sarkozy elnök által két napja bejelentett haderőreformot.

A szárazföldi, a légi és a tengeri haderő legmagasabb rangú tisztjeinek sorából kikerülő katonák úgy vélik: az államfő eredetileg ambíciózus elképzeléseit a haderőreform készítői elsikkasztották. Szerintük a Fehér könyv címet viselő dokumentum kizárólag költségvetési szempontokra figyelve csökkenti drasztikusan a francia hadsereg létszámát, ami valójában az ország védelmi képességének meggyengülését fogja eredményezni.

A június 17-én nyilvánosságra hozott Fehér könyvből kiderül: a következő hat-hét évben európa legnagyobb hadserege 54 ezer ember elbocsátásával számol. A szárazföldi hadseregnél 17 százalékos létszámleépítést irányoznak elő, a légierőnél 24, a haditengerészetnél pedig 11 százalékosat, miközben jelentősen fejlesztik majd a felderítést.

Bár a dokumentum ismertetésekor Nicolas Sarkozy azt hangsúlyozta, hogy kisebb és ütőképesebb hadseregre van szükség, a reformot bíráló tisztek szerint a Fehér könyv összefügéstelensége és koncepciótlansága miatt éppen ez nem fog megvalósulni. Azt is nehezményezik, hogy az ország vezetése az eddig kialakított afrikai bázisok meggyengítésére, feladására készül.

Nevetségesnek tartják továbbá, hogy Franciaország úgy akar a NATO-ba visszatérni és ott vezető szerepet betölteni, hogy közben meggyengíti saját katonai ütőképességét. "Ezzel a katonai vezetést valójában átengedjük a briteknek, akikről jól tudjuk, milyen kapcsolatokat ápolnak az Egyesült Államokkal, a továbbiakban pedig mi Olaszországgal fogunk egy csoportban játszani" - fogalmaznak a dokumentum készítői.

Hervé Morin honvédelmi miniszter a nyílt levél megjelenését követően azonnal reagált, és a Radio France Internationale-nak nyilatkozva azt mondta: Franciaország továbbra is a világ négy legnagyobb katonai hatalmának egyike marad az Egyesült Államok, Oroszország, és Nagy-Britannia mellett. A kérdés szerinte most az, hogy sikerül-e egy modern, gyors, hatékony, a legeltérőbb helyzetekhez alkalmazkodni tudó hadsereget kialakítani vagy sem.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

A meteorológiai előrejelzések alapján szombaton a Nyugat-Dunántúlon minimális ónos esőre, míg az országban többfelé ködre kell számítani, vasárnap estétől pedig újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok is várható, elsősorban az északkeleti országrészben – közölte az operatív törzs szombaton.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×