Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Friss bizonyítékok Lech Walesa ügynökmúltjára?

Két lengyel történész ismét felmelegítette azokat a vádakat, hogy Lech Walesa, a szocialista rendszer ellen fellépő Szolidaritás szakszervezet alapítója, későbbi államfő valójában kommunista besúgó volt. Walesa tagad, és korábban már több pert is megnyert az ilyen vádakkal kapcsolatban.

Lech Walesára világszerte úgy tekintenek, mint következetes antikommunistára, akinek kiállása felgyorsította a szocializmus bukását. A lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete két történésze azonban azt állítja, hogy az egykori hajógyári villanyszerelőnek, később demokratikusan megválasztott államelnöknek köze volt a kommunista titkosrendőrséghez.

Slawimir Cenckiewicz és Piotr Gontarczyk még tovább is megy: szerintük ugyanis a Walesa ügynökmúltjával kapcsolatos bizonyítékokat eltávolították a nemzeti archívumból a Nobel-békedíjjal kitüntetett politikus elnöksége (1990-1995) idején. A történészek azt állítják, hogy most korábban ismeretlen dokumentumokra bukkantak.

A könyv egyes bekezdéseit kedden hozta le a Rzeczpospolita. A volt elnök hivatala azonban nem volt hajlandó kommentálni azokat.

Walesa dühöng

Walesát először 1992-ben vádolták meg azzal, hogy besúgó volt. Egy átvilágítási bíróság 2000-ben úgy foglalt állást, hogy a volt elnök soha nem volt a titkosrendőrség ügynöke. Walesa azóta több pert is nyert hasonló ügyekben.

Legutóbb a korábban ideológiailag hozzá közel álló, de később általa megtagadott Lech Kaczynski államelnök melegítette fel a vádat egy múlt heti tévéműsorban. Walesa erre dühösen azzal reagált, hogy az államfő lemondatását követelte. A két egykori harcostárs még az 1990-s években veszett össze, mert Kaczyncki "megkérdőjelezte" Walesa vezető szerepét a Szolidaritásban.

A könyv arra emlékeztet, hogy Magyarországhoz hasonlóan, Lengyelországban sem sikerült végleg rendezni a közelmúlt történelmének vitás kérdéseit, így azokat időről-időre a napi politika befolyásolására lehet felhasználni. A Történelmi Emlékezet Intézetének helyettes vezetője ugyanakkor elhatárolódott kollégái könyvétől.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

A meteorológiai előrejelzések alapján szombaton a Nyugat-Dunántúlon minimális ónos esőre, míg az országban többfelé ködre kell számítani, vasárnap estétől pedig újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok is várható, elsősorban az északkeleti országrészben – közölte az operatív törzs szombaton.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×