Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Franciaország ellen tüntettek Kínában

Több ezren tüntettek szombaton a közép-kínai Vuhanban egy francia üzletlánc helyi áruháza előtt tiltakozva Párizs Tibettel és a nyári olimpiai játékokkal kapcsolatos politikája miatt - közölték szemtanúk.

A tüntetők az áruház előtt gyülekezve a francia termékek bojkottjára szólítottak fel. Egy szemtanú telefonon elmondta, hogy a tiltakozók, többségében fiatalok nyugodtan viselkedtek és kínai zászlókat lengettek.

A rendőrség szerint kezdetben 300 fiatal gyűlt össze az áruháznál. Egy másik forrás, a rendőrséget idézve azt közölte, hogy déltájt már közel tízezren voltak az épület előtt, független forrás azonban nem erősítette meg számot.

A kínai fővárosban, Pekingben is volt két kisebb tiltakozás Franciaország nagykövetségénél, illetve a Francia Intézetnél.

Egy tucatnyi, kínai zászlóval feldíszített autó körözött a képviseletnél. A területet ezt követően közel száz készültségi rendőr zárta le. Nem sokkal később egy kisebb csoport jelent meg a Francia Intézet épületénél, ahol csendben, de táblákat lengetve tiltakoztak.

Az olimpiai láng párizsi stafétájának botrányos kimenetele, valamint az olimpia megnyitó ünnepségének kilátásba helyezett francia bojkottja miatt hűvösre fordult Franciaország kapcsolata Kínával, ahol viszont a francia termékek bojkottjával fenyegetőznek.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.

Nagyon kínos ügybe keveredett az FBI

Ennél kínosabb talán nincs is az adatlopások történetében: egy hackercsoport feltörte az internetes kalózok után nyomozó FBI rendszerét, és azt állítja: az összes ügynök neve, címe és nyomozása a birtokába jutott. A támadók bizonyítékként megosztották 22 ember adatait.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×