Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Lassan elfogynak a munkanélküliek Németországban

A tőzsdei válság és az ebből fakadó gazdasági nehézségek ellenére Németországban egyre eredményesebben szorítják vissza a munkanélküliséget, 15 éve nem volt olyen kevés állástalan, mint márciusban.

Csupán az elmúlt hónap során kereken 110 ezer munkanélkülit sikerült álláshoz juttatni, ami rekord eredménynek számít, ugyanis másfél évtized óta először süllyedt az elhelyezkedésre várók létszáma 3,5 millió alá; egy évvel ezelőtt még közel 4 millió állástalant tartottak számon.

Olaf Scholz munkaügyi miniszter első nyilatkozatában már azt sem tartotta kizártnak, hogy idővel ismét sikerül a teljes foglalkoztatottságot is elérni.

Gazdasági és pénzügyi szakemberek is abból indulnak ki, hogy az év során tovább tart a javulás a munkaerőpiacon; az elsősorban a bankszektort megtépázó válság pedig legfeljebb jövőre érezteti hatását a foglalkoztatottság terén is.

A központi munkaügyi hivatal vezetője Nürnbergben tartott sajtóértekezletén elismerte, hogy egyes ágazatokban, így a bankszektorban a közeljövőben leépítésekre kell számítani, azonban a közép- és nagyvállalkozások - a továbbra is dinamikus exportnak köszönhetően - nagy számban vesznek fel dolgozókat, sőt egyes szakmákban komoly hiány is mutatkozik.

Továbbra is gondot jelent ugyanakkor az egykori NDK talpra állítása, mert kelet-nyugati viszonylatban változatlanul 50 százalékos a különbség a foglalkoztatottság terén. A keleti tartományokban a munkanélküliség arány még ma is meghaladja a 14 százalékot, ami 1 millió 200 ezer állástalant jelent.

Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×