Infostart.hu
eur:
365.96
usd:
321.02
bux:
151796.24
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Veszélyes lehet, így börtönben marad a vörös khmerek ideológusa

Börtönben marad vörös khmerek egykori ideológusa a kambodzsai népirtó rendszer vezetői tárgyalásának megkezdéséig.

Az ENSZ égisze alatt létrehozott phnompeni nemzetközi bíróság csütörtökön úgy döntött, hogy nem helyezi szabadlábra a per idén várható kezdéséig Nuon Cheát, aki ellen háborús bűnök és emberiesség elleni bűntettek elkövetése a vád. Ha bűnösnek találják, várhatóan életfogytiglani börtönre ítélik.

Az egykori vörös khmer vezetőt, akit az 1975 és 1979 között működő terrorrezsim első embere, a néhai Pol Pot jobbkezének tartottak, tavaly szeptember óta tartják őrizetben.

Szabadlábra helyezésének elutasítását azzal indokolta a törvényszék, hogy így Nuon Chea nem tud nyomást gyakorolni a tanúkra, megsemmisíteni bizonyítékokat és megszökni. A bíróság szerint Nuon Chea élete is veszélybe kerülhet, ha szabadon engedik.

A 81 éves Nuon Cheán kívül még további négy vörös khmer vezetőt tartanak fogva: Kaing Guek Avot, más néven Duch-t, a hírhedt S-21 börtön és kínzóközpont parancsnokát, Ieng Sary volt külügyminisztert és feleségét, Ieng Thirith-et, aki a szociális ügyek minisztere volt, valamint Khieu Sampan egykori államfőt.

Címlapról ajánljuk
Ránk is támad hamarosan az amerikai lakáshitel-drágulás

Ránk is támad hamarosan az amerikai lakáshitel-drágulás

Két év után újra lélektani küszöböt lépett át az amerikai jelzáloghitelek kamata. Az, hogy meghaladja a 7 százalékot, fékezi az ingatlanpiacot, a vásárlási kedvet és így az amerikai gazdaságot. Közben erősödik a dollár, ami világszerte drágulást okoz. Továbbá, a kamat megugrása az félidős választásokra is kihathat.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×