Infostart.hu
eur:
361.24
usd:
310.57
bux:
0
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik

Halálos áldozatai is vannak a tibeti zavargásoknak

A kínai fennhatóság alatt álló Tibetben 10 ember halt meg a pénteki zavargásokban, miután a rendőrök a rendbontó tüntetők közé lőttek. Az Új Kína hírügynökség szerint az áldozatok többsége kereskedő. Sajtóhírek korábban arról számoltak be, hogy legalább kettő, de akár 70 ember is életét veszthette az összecsapásokban.

Tibet kínai kormányzója viszont azt közölte: erőszak nélkül, könnygáz bevetésével állították helyre a rendet. Korábban a dalai láma a hatósági erőszak beszüntetésére szólított fel.

A száműzetésben élő, Nobel-békedíjas vallási vezető aggasztónak nevezte a helyzetet, és arra kérte Pekinget, hogy kezdjen párbeszédet a tibeti néppel.

A kínai kormány válaszában közölte: a dalai láma szította a viszályt és szervezte meg a felvonulásokat, így ő a felelős az erőszakos cselekményekért. Tibetben a 49 éve levert békés néptüntetésre emlékezve, a kínai uralom ellen tüntetnek napok óta.

Címlapról ajánljuk
„Sok mindenben hazudott” – Magyar Péter újra kiállt Sulyok Tamás államfő ellen
Reagálás

„Sok mindenben hazudott” – Magyar Péter újra kiállt Sulyok Tamás államfő ellen

„Magyarországnak viszont olyan köztársasági elnökre van szüksége, aki nem egy politikai táborhoz, hanem a magyar nemzethez és minden magyarhoz hű. A legszegényebbhez és a legelesettebbhez is.”

Bajba kerülhetnek az okostelefon nélküli autósok – tiltakozás az új parkolási rendszer ellen

Több autós egyesület is a tiltakozik a július 1-jétől érvénybe lépő új parkolási rendszer ellen. Az új rendelet szerintük jelentősen megnehezítheti a parkolási díjak szabályos megfizetését, és leginkább azokat érinti rosszul mindez, akik nem rendelkeznek okostelefonnal, vagy nem használják a digitális fizetési megoldásokat – mondta Legin István, a Zöldutat a Közlekedőknek Egyesület elnöke az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.05.18. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Külföldi szakértők és banki topmenedzserek egy helyen - Mire költenek a bankok az IT-ban?

Külföldi szakértők és banki topmenedzserek egy helyen - Mire költenek a bankok az IT-ban?

Május 28-án a budapesti Marriott Hotelben kerül megrendezésre a Financial IT 2026 konferencia, amely a bankszektor legforróbb technológiai trendjeit és kihívásait járja körül. Az esemény a mesterséges intelligencia bankszektorbeli térnyerésétől a fintech forradalmon át a kiberbiztonság legújabb fejleményeiig minden olyan témát érint, amely ma meghatározza a pénzügyi szolgáltatások jövőjét. A rendezvényen igyekszünk meghonosítani új formátumokat is, így három parázs színpadi vitát rendeztünk, illetve két szekciót átölelő Vibe Coding Workshopot is tartunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×