eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

Gyomorvérzés miatt megoperálták Yves Leterme-et

Súlyos gyomorvérzés miatt megoperálták Yves Leterme kijelölt miniszterelnököt Belgiumban, és ezzel kérdésessé vált, hogy sor kerülhet-e a jövő hónap végére tervezett végleges kormányalakításra.

Egyelőre bizonytalan, hogy Leterme meddig marad kórházban, és mikorra gyógyul fel teljesen.

A flamand kereszténydemokrata pártvezetőt pártjának tavaly júniusi választási győzelme után bízták meg kormányalakítással, de ebben mindeddig sikertelen volt.

Az országban legalább március végéig Guy Verhofstadt korábbi miniszterelnök vezetése alatt ideiglenes kormány működik.

Leterme ez utóbbiban kormányfőhelyettesként tevékenykedik, de közben folytatja a koalíciós tárgyalásokat a liberálisokkal és vallon testvérpártjaikkal. A Verhofstadt-kabinet elsődleges feladata az idei költségvetés kidolgozása.

A koalíciós tárgyalások eddig azért nem hoztak eredményt, mert a két nagy országrészt, a francia ajkú Vallóniát és a holland ajkú Flandriát képviselő pártok nem tudtak megállapodni a tervezet államreform alapjaiban.

A reformelképzelések, amelyek a jelenleginél nagyobb hatáskört adnának a régióknak a központi kormányzat rovására, a vallonok szerint a flamandoknak kedveznének, utóbbiak viszont a nagyobb választói támogatás birtokában ragaszkodnak terveikhez.

Flamand részről korábban sérelmezték, hogy a gazdagabb holland ajkú régió bevételeiből a központi kormányzaton keresztül a szükséges szolidaritásnál nagyobb mértékben támogatják a nagyipar múlt századi hanyatlása óta még alig magához tért francia ajkú térséget.

A már többször zsákutcába jutott tárgyalások miatt a helyi és nemzetközi sajtóban felvetődött az ország kettészakadásának víziója, ezt azonban egyelőre a vezető politikai erők mindegyike elveti. A belpolitikailag nehéz időszakban II. Albert király is igyekszik nagyobb részt vállalni a megoldás keresésében.

Az eredeti tervek szerint Verhofstadt mandátuma legkésőbb március 23-ig tart, és akkor át kellene adnia helyét Leterme-nek, ha a koalíciós tárgyalások eredményre vezetnek.

Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a jelenlegi költségvetési tárgyalásokért is Leterme felel miniszterelnök-helyettesként. Ezt a feladatát egyelőre Jo Vandeurzen igazságügyi miniszter veszi át.

Címlapról ajánljuk
Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta Kovács Ákos dalszerző, előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
Az éghajlatváltozás következménye: szebb jövő vagy apokalipszis?

Az éghajlatváltozás következménye: szebb jövő vagy apokalipszis?

Az emberi társadalom az innovációnak és globalizációnak köszönhetően korábban képes volt felszabadítani magát a klíma uralma alól, de mára új függőség alakult ki az ember által létrehozott éghajlati rendszerrel szemben. Az elmúlt évtizedekben a fosszilis energiatermelés növekvő mértéke hozzájárult az üvegházhatás fokozódásához, ami jelentős hőmérséklet-emelkedést és időjárási szélsőségeket eredményezett. A fogyasztás mérséklése és a globális energiatermelés dekarbonizálása elengedhetetlen a jövő katasztrófáinak elkerüléséhez. A célok eléréséhez progresszív adózási rendszerek és nemzetközi együttműködés szükséges, különös tekintettel a megújuló energiaforrásokra történő átállásra. Enélkül az emberiség a közeljövőben pusztító ökológiai válságokkal nézhet szembe.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. október 4. 21:32
×
×
×
×