eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

A tömeggyilkos politikus vallomása: "Mindenkit el kellett pusztítani"

Csak "Kambodzsa Himmlereként" emlegették a 17 ezer ember halálért felelős Kang Khek Ieut. A ma már 65 éves egykori Vörös Khmer-vezető (egyetlenként a Kambodzsát terrorba taszító kommunista vezérek közül) jelenleg a bírósági tárgyalására vár, ám előtte kivételesen nyilatkozott a The Independent brit lapnak.

A világ nyugati felén csak "Kambodzsa Himmlereként" emlegetik Kang Khek Ieut, aki Pol Pot és az alvezér Ta Mok halála után az egyetlen élő szimbóluma az 1975-1979 közötti kommunista terrornak.

A ma 65 éves férfit nyolc és fél évvel ezelőtt tartóztatták le, és jelenleg a tárgyalásra vár, melyen felelnie kell 17 ezer kambodzsai meggyilkolásáért. A The Independent brit napilapnak elsőként sikerült megszólaltatni Kang Thek Ieut, aki állítja: nem volt más választása.

Nem kerülhették el a halált

"Számomra és a táborban dolgozó többiek számára is világos volt, hogy az oda kerülőket pszichológiailag meg kellett törni, nem volt szabad menekülési lehetőséget adni nekik. Egyetlen válasszal sem kerülhették el a halált. Azok közül, akik hozzánk kerültek, senkinek sem volt esélye a túlélésre" - jelentette ki az interjúban Kang Thek Ieu.

"Kambodzsa Himmlere" állítja, hogy a parancsok felülről érkeztek. "Mindenkit el kellett pusztítani. Mindenhol ellenséget, ellenséget, ellenséget láttunk. Ha megpróbáltam volna eltűnni, túszként tartották volna fogva a családomat, akikre ugyanaz a sors várt volna, mint a többi bebörtönzöttre. Senkin sem segített volna, ha megpróbálok eltűnni, vagy lázadni" - fogalmazott a férfi.

Az ország lakosainak egyharmadát kiirtották

Pol Pot uralmas alatt, 1975-1979 között mintegy kétmillió embert (az ország népességének egyharmadát!) gyilkolták meg a Vörös Khmerek, akik minden korábbinál szélsőségesebb marxista nézeteket képviseltek. A kétmillió áldozatból 17 ezren kerültek a kínzóközpontként is működő, S-21 néven ismert táborba.

Az egy iskolából kialakított tábor lakói között pártemberek, diplomaták, buddhista szerzetesek, mérnökök, orvosok, tanárok, egyetemisták, zenészek és táncosok is voltak. A 17 ezer emberből összesen hatan (!!) élték túl a borzalmakat.

A Duch néven is ismert Kang Khek Ieu korábban matematika tanárként dolgozott, majd a rezsim titkosszolgálatának vezetője lett. A volt osztálytermekben az egykori tanító 40 hónap alatt levezényelte és végignézte az ország teljes intellektuális elitjének kivégzését.Borzalmas kínzások

A vallomások a legváltozatosabb kínzásokról számoltak be: a bebörtönzötteket vaságyakhoz szíjazták, kötéleken fejjel lefelé lógatták, vízbefojtással fenyegették, késekkel és harapófogókkal kínozták, apró cellákba zárták. Aztán ha túlélték a nappalt, éjszaka teherautóra terelték őket, kivitték a közeli rizsföldekre és kivégezték.

"Minden nap el kellett olvasnom és ellenőriznem a vallomásokat. Reggel héttől éjfélig olvastam. Aztán minden nap délután háromkor Son Sen védelmi miniszter magához hívatott, és informálódott a helyzetről. A vallomásokat küldöncök szállították egyik hivatalból a másikba" - nyilatkozta Kang Khek Ieu.

Kambodzsa Himmlere saját bevallása szerint úgy érezte, hogy nincs valódi választási lehetősége: "A gépezet, mint mindenki mást, engem is sarokba szorított, nem volt alternatívám. Az egyes számú Testvér, Pol Pot azt mondta, mindig gyanakodjunk, féljünk valamitől".

Saját unokatestvérét is megölette


Persze a titkosszolgálat főnökével is előfordult, hogy kétkedni kezdett, például amikor az egyik unokatestvérét beszállították a táborba. "Jól ismertem őt, erős családi kötelék alakult ki közöttünk, de meg kellett semmisítenem. Tudtam, hogy jó ember, de úgy kellett tennem, mint aki elhiszi a belőle erőszakkal kicsikart vallomást. Az ő védelmében nem elemeztem túl szigorúan a szavait. Ez volt az az alkalom, amikor a feljebbvalóim elkezdték elveszíteni a belém helyezett bizalmat. Attól a pillanattól már nem éreztem magam biztonságban" - vallotta Kang Khek Ieu.

Az országot 1979. január 7-én szabadították fel a vietnámi erők által támogatott kambodzsai csapatok. A bukás után a kommunista titkosszolgálat vezetője felszívódott, valódi személyazonossága csak 1998-ban derült ki, ami után nem sokkal letartóztatták az időközben megkeresztelkedett Kang Khek Ieut.

A férfira most tárgyalás vár: az előzetes meghallgatások novemberben kezdődtek egy ENSZ-kambodzsai közös bíróság előtt.

Címlapról ajánljuk
Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta Kovács Ákos dalszerző, előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

Továbbra is nyomás alatt vannak a világ tőkepiacai, a befektetők elsősorban az Irán és Izrael közötti konfliktusra figyelnek. Csütörtökön eséssel fejezték be a kereskedést az európai és az amerikai tőzsdék, ma ehhez képest már emelkedés látszott Európában, és az amerikai tőzsdék is feljebb kerültek. Az EU kínai elektromos autók büntetővámjával kapcsolatos döntésére emelkedett az európai autók részvényárfolyama, a hangulatot a délután megjelent, vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adat is javította.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. október 4. 21:32
×
×
×
×