Infostart.hu
eur:
385.83
usd:
331.62
bux:
116510.12
2026. január 12. hétfő Ernő

Antall Józsefről nevezik el az EP egyik új brüsszeli épületszárnyát

Az Európai Parlament (EP) vezetősége hétfőn este Strasbourgban véglegesen döntött arról, hogy a parlament brüsszeli épületének egyik új szárnyát Antall József néhai magyar miniszterelnökről nevezi el.

Surján László, aki az EP költségvetési bizottságának képviselőjeként vett részt az ülésen, elmondta: mint az Antall-kormány egykori minisztere, örömmel vette tudomásul, hogy az Európai Parlament ilyen módon is elismeri Antall József életművét.

Az EP elnöksége már tavaly november 13-án úgy foglalt állást, hogy a parlament új brüsszeli épületei közül az egyiket Willy Brandtról, a másikat az egykori magyar miniszterelnökről, Antall Józsefről nevezzék el. Most hivatalossá és véglegessé vált a döntés.

"A néhai miniszterelnök a mai napig úgy él Európa vezető politikusainak emlékezetében, mint a közép-európai demokratikus átmenet meghatározó személyisége. Antall József döntő szerepet játszott Európa békés újraegyesítésében, kompromisszum nélkül hitt a demokráciában és az európai gondolatban" - állapította meg a novemberi állásfoglalás nyomán a magyar néppárti EP-képviselők nyilatkozata.

Szájer József, a fideszes EP-képviselők vezetője akkor felhívta a figyelmet arra, hogy az EP brüsszeli épületszárnyai olyan európai személyiségekről vannak elnevezve, akik a kontinens integrációja érdekében kiemelkedőt alkottak. Történelmi jelentőségű, hogy most először neveznek el épületszárnyat az új tagországok egyikéből való politikusról. Ez a demokráciába való békés átmenet elismerése is - mondta.

Címlapról ajánljuk
Az AI segítené a függetleneknek megtörni a kétpárti uralmat Amerikában

Az AI segítené a függetleneknek megtörni a kétpárti uralmat Amerikában

A mesterséges intelligencia immár az amerikai politika hagyományos rendszerét is felforgathatja. Egy washingtoni központú nonprofit szervezet szerint az AI lehet a kulcs ahhoz, hogy – több évtized után – független jelöltek újra bejussanak az Egyesült Államok Képviselőházába,és ezzel alapjaiban változtassák meg a törvényhozás erőviszonyait.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×