Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
317.51
bux:
153726.57
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Aláírták az Európai Unió alapjogi chartáját

Strasbourgban ünnepélyesen aláírta az unió alapjogi chartáját az Európai Parlament elnöke, az Európai Bizottság elnöke, illetve a közösség soros elnöki tisztségét betöltő Portugália kormányfője.

Az alapjogi charta az unió közös értékeként határozza meg az Európában élők polgári, politikai gazdasági és szociális jogait.

A dokumentumra az Európai Unió alapvető működési kereteit újrafogalmazó reformszerződés, az állam-, illetve kormányfők által csütörtökön aláírandó Lisszaboni Szerződés egyik cikkelye hivatkozik.

Az előírásokat érvényesíteniük kell a közösség intézményeinek és testületeinek, valamint a tagállamoknak is, amikor az unió jogát alkalmazzák.

Ünnepi beszédében az Európai Parlament elnöke azt hangsúlyozta, hogy az Európai Uniónak elsősorban értékek közösségeként kell megjelennie.

Hans-Gert Pöttering kiemelte az Európai Parlament azon kötelezettségét, hogy minden szükséges esetben fellépjen az emberi méltóság és az alapvető jogok tiszteletben tartása mellett.

Az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Barroso szerint a charta aláírása nem végállomás, hanem új lehetőségek kezdete: most egyesíteni kell az erőfeszítéseket az emberi jogok tiszteletben tartása érdekében, és ehhez nagy segítséget jelent az alapjogok chartája.

Címlapról ajánljuk
Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények
német tartományi választások

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Az egyik tartományban a szélsőjobboldalinak tartott AfD, a fővárosban a radikális baloldali Die Linke győzött. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint az eredmény „katasztrofális”, de maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.

Hétfőtől új munkarendben dolgozik az Országgyűlés, Magyar Péter beszéde nyitja az ülést

Háromhetes munkarendre tér át a parlament. Az interpellációk és azonnali kérdések időtartama a jelenlegi hatvanról egyaránt kilencven percre nő. Dönthetnek az egészségügyi kamarák kötelező tagságáról, kedden a Médiatanács hat tagját és elnökét is megválaszthatja az Országgyűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
Király Júlia, Farkas Ádám, Steigervald Krisztián a Portfolio konferenciáján szerdán!

Király Júlia, Farkas Ádám, Steigervald Krisztián a Portfolio konferenciáján szerdán!

Mi lenne, ha nem annuitásosan törlesztenénk a hiteleinket, hanem például a sokkal érdekesebb svájci gyakorlatokat követnénk? Mi vár az európai bankrendszerre és a tőkepiacra, ha teljesítjük a Draghi-jelentés elvárásait? Mit mondanak az ország pénzügyeiről a Pénzügyminisztérium és az MNB vezetői? És mit árulnak el a pénzügyek jövőjéről a mai fiatalok szokásai? Sok más mellett ezekről is szó lesz szerdán a Portfolio Future of Finance 2026 konferenciáján, ahol mindenki ott lesz, aki számít a pénzügyekben, nem érdemes tehát lemaradni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×