Infostart.hu
eur:
385.19
usd:
331.83
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv

Szent-Iványi: "Az autonómia szó olyan, mintha az ördögöt idéznék"

Szent-Iványi István európai parlamenti képviselő szerint különösen fontos a romániai magyar erők összefogása. A szabad demokrata politikus erről azután beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában, hogy az RMDSZ elnöke egy nyilatkozatában azt mondta: Romániában a magyar nyelvű oktatás felszámolására készülnek a román parlamenti pártok.

Az exit poll eredmények szerint három romániai magyar képviselő, az egyéni jelöltként induló Tőkés László református püspök, valamint az RMDSZ színeiben szereplő Frunad György és Sógor Csaba jutott be az Európai Parlamentbe.

A szövetség és a református püspök együttműködése eddig sem volt felhőtlen, és a jelek szerint a közeljövőben sem készülnek együttműködésre. Részleteket itt olvashat.

Az erdélyi magyarság összefogása szorosan összefügg politikai erejével - mondta az InfoRádióban Szent-Iványi István európai parlamenti képviselő. A szabad demokrata politikus hozzátette: együttműködés hiányában a Markó Béla által vázolt romániai tervek könnyen megvalósulhatnak.

A szabad demokrata politikus emlékeztetett a kisebbségi törvény esetére, amelyről bár koalíciós megállapodást kötött az RMDSZ a demokratákkal és a nemzeti liberálisokkal, a demokraták azonban kihátráltak mögüle, így mára a Nemzeti Liberális Párt az egyetlen támogatója a kulturális autonómia megvalósításának.

"Romániában az autonómia szó is olyan, mintha az ördögöt idéznék" - mutatott rá Szent-Iványi István, aki szerint az is nagy szó, hogy erről meg tudott állapodni két párt. A liberális politikus hozzátette: Romániában a nacionalizmus a legtöbb pártban nagyon erős.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×