Hét iskolatársát és az igazgatónőt meggyilkolta, majd magával is végzett a 18 éves Pekka-Eric Auvinen a finnországi Tuusula városában található Jokela Középiskolában szerdán.
Az iskola végzős diákja a vérengzést követően maga ellen fordította fegyverét, ő a kórházba szállítás után halt meg. Az áldozatok között öt fiú és két lány volt - mondta el a helyi rendőrfőnök.
A YouTube videómegosztón önmagát csak Sturmgeist89-ként jegyző fiú nem sokkal a vérfürdő előtt feltett egy videót az oldalra "Jokela Középiskolai Mészárlás - 11/7/2007" címen. A felvételt azóta természetesen eltávolították az oldal tulajdonosai.
A fiú korábbi videói között több is tömeggyilkosokat dícsőít, így az amerikai Columbine középiskolában elkövetett mészárlás végrehajtóit (az esetről Michael Moore amerikai rendező forgatott pár éve filmet).
Amikor a lövöldözés megkezdődött, a finn középiskolában tanuló gyerekek saját elmondásuk szerint teljes pánikban próbáltak menekülni, miközben iskolatársuk le-fel rohangált a folyosón és össze-vissza lövöldözött.
"Hirtelen mindenki szaladni kezdett, záporoztak a lövések. Láttam sebesült embereket feküdni a folyosón. Mi is rohanni kezdtünk és pánikban követtük a többieket. Egy szűk ajtón próbáltuk átpréselni magunkat" - mesélte az egyik szemtanú, Miro Lukinmaa.A helyi rendőrség szerint csak a menekülés közben több mint egy tucat ember sérült meg. Van olyan szemtanú, aki szerint a gyilkos teljesen tudatosan folytatta le a mészárlást.
"Abszolút rendszerszerűen ment végig az ajtókon, bekopogott, majd lőni kezdett. Láttam a fiút, kezében egy kis kaliberűnek tűnő kézifegyverrel, közeledett a felé az ajtó felé, melyen keresztül kimenekültem a folyosóra. Teljesen irreálisnak tűnt, hogy egy diákom üvöltve rohan felém, kezében pisztollyal" - mesélte Kim Kiuru, a négyszáz, 12 és 18 év közötti gyereket tanító iskola egyik tanára.
A tanár volt az, aki azt tanácsolta az osztályteremben ragadt gyerekeknek, hogy próbáljanak meg kiugrani az ablakokon, nehogy csapdába essenek. "Az összes tanítványom megmenekült" - mondta Kim Kiuru.
Mások nem voltak ilyen szerencsések. Közéjük tartozott az iskola igazgatónője is, aki a lövöldözés kezdetekor elsőként figyelmeztette a tanulókat a veszélyre. Az igazgatónő az iskolarádión keresztül szólított fel mindenkit, hogy maradjanak az osztálytermekben és zárják magukra az ajtót.
Figyelmeztetése egyben alighanem saját halálos ítéletét is jelentette, hiszen a gyilkos megtalálta és agyonlőtte - egyébként az igazgatónő volt az egyetlen felnőtt áldozata a lövöldözésnek.
Amikor a rendőrök a helyszínre értek és körülvették a fegyverest, az fejbe lőtte magát. Pekka-Eric Auvinen a kórházba szállítás után halt meg.
"Amikor a rendőrség megérkezett, teljes volt a káosz, a gyerekek az ablakokon keresztül ugráltak ki" - mondta a nyomozást vezető Timo Leppala.