Infostart.hu
eur:
361.75
usd:
315.39
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Kormány nélkül is van élet - már öt hónapja

Lassan öt hónapja nincs kormánya Belgiumnak, és egyelőre semmi sem utal arra, hogy megoldódna a június 10-i választások óta tartó politikai válság.

A flamand kereszténydemokraták és a liberálisok továbbra is képtelenek megegyezni három kérdésben: a gazdasági programban, a flamand és vallon országrészeknek adandó nagyobb önállóságban, valamint egy Brüsszelhez közeli választókörzet határaiban.

A megegyezés esélyeit rontja, hogy az utóbbi két probléma erősen megosztja a flamandokat és a vallonokat, az előbbi közösség több vezetője pedig azt sem bánná, ha megszűnne a 177 éve fennálló Belgium, és megalakulhatna az önálló Flandria.

Ezek után nem csoda, hogy a júniusi választásokon győztes flamand kereszténydemokrata pártvezér, Yves Leterme a legutóbbi hétvégén sem tudott megállapodni reménybeli koalíciós partnereivel.

Megfigyelők szerint, ha a következő napokban sem történik előrelépés, több politikus is kezdeményezi majd II. Albert királynál, hogy másnak adjon kormányalakítási megbízást.

Közben flamand képviselők azzal fenyegetőznek, hogy a parlament belügyi bizottságában megszavazzák az említett brüsszeli választókörzet felosztását, amit a vallonok ellenséges lépésként értelmeznének, így ez könnyen egy újabb lépés lehet a közös állam felbomlása felé.

Maga a miniszterelnök-jelölt valószínűleg nem nagyon bánkódna emiatt. Yves Leterme korábban ugyanis kifejtette: Belgiumból már csak a királyi család, a labdarúgó-válogatott és néhány sör maradt.

A politikus a vallonok ellenszenvét már egyszer s mindenkorra biztosította magának, amikor felvetette, hogy vajon miért haladja meg a franciául beszélők szellemi képességeit az ország többségi nyelvének, azaz a flamandnak az elsajátítása. Belgiumban egyébként mintegy hatmillió flamand és 4,5 millió vallon él.

Címlapról ajánljuk
Prőhle Gergely a CDU gyengüléséről: egyre erősödnek a szélsőségek, meglátjuk, ki üti át az üvegplafont

Prőhle Gergely a CDU gyengüléséről: egyre erősödnek a szélsőségek, meglátjuk, ki üti át az üvegplafont

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója az InfoRádióban a hétvégi németországi választások kapcsán elmondta: nemcsak a kancellár személyéről van szó, hanem arról is, hogy „ki tudja lenyeletni a választókkal a keserű pirulát”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×