Infostart.hu
eur:
385.83
usd:
331.62
bux:
116510.12
2026. január 12. hétfő Ernő

Bezárják a guantanamói fogolytábort?

New York-i lapértesülés szerint a guantánamói haditengerészeti támaszponton működtetett fogolytábor bezárását tervezi az amerikai kormány.

A New York Times internetes honlapján washingtoni illetékesekre hivatkozva azt írta: a rabokat a tervek szerint amerikai területre vinnék át.

Az újság úgy tudja: tanulmányozzák azt is, hogy ebben az esetben a terrorista cselekményekkel vádolt rabok ügyeit szövetségi, vagyis polgári, nem pedig hadbíróságok tárgyalják majd, Guantánamón jelenleg mintegy 330 embert tartanak fogva.

A telepet az Egyesült Államok ellen 2001 szeptemberében végrehajtott terrortámadások után létesítették. A nyáron már szóltak sajtóhírek a börtöntábor esetleges bezárásáról, de akkor az amerikai kormányzat ezt határozottan cáfolta.

Címlapról ajánljuk
Az AI segítené a függetleneknek megtörni a kétpárti uralmat Amerikában

Az AI segítené a függetleneknek megtörni a kétpárti uralmat Amerikában

A mesterséges intelligencia immár az amerikai politika hagyományos rendszerét is felforgathatja. Egy washingtoni központú nonprofit szervezet szerint az AI lehet a kulcs ahhoz, hogy – több évtized után – független jelöltek újra bejussanak az Egyesült Államok Képviselőházába,és ezzel alapjaiban változtassák meg a törvényhozás erőviszonyait.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×