Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Bill Clinton fontos feladatot kaphat feleségétől

Ha Hillary Clinton megnyeri az amerikai elnökválasztást, férje, az egykori elnök is fontos feladatot kap: neki kell majd helyreállítania az Egyesült Államok megcsorbult nemzetközi tekintélyét.

Az egykori elnök néhány hete egy televíziós beszélgetős műsorban még azt mondta: nem játszik jelentős szerepet felesége kampányában.

Bill Clinton véleménye azonban hamar megváltozott. A még mindig csak 61 éves volt amerikai elnök ugyanis feleségétől azt az utasítást kapta, hogy szóljon az emberekhez, és győzze meg őket arról, hogy Amerika újra nyitott az együttműködésre.

Az iraki háború kudarcai után vagy a globális felmelegedés terén jelentkező amerikai tehetetlenség láttán sokaknak el kell mondani, hogy az ország képes a cselekvésre - tette hozzá az egykori elnök, akinek felesége, Hillary is megméreti magát a demokraták között az elnökjelölésért.

Bill Clinton reméli, hogy mindezzel hasznára lehet feleségének, hiszen mint azt egy interjúban elmondta: az emberek, így a demokrata szavazók is, minden bizonnyal szívesen szavaznak rá, ha tudják, hogy megválasztása esetén azonnal cselekedni fog az Egyesült Államok nemzetközi megítélése érdekében.

Címlapról ajánljuk
Ezért nem tud nyugton ülni az ADHD-s gyerek

Ezért nem tud nyugton ülni az ADHD-s gyerek

Október az ADHD tudatosításának hónapja. Ezt az állapotot leggyakrabban a figyelemzavarral, a hiperaktivitással és az impulzivitással azonosítjuk. Bohács Krisztina intelligencia-kutató szerint egyre több tanuló és felnőtt érintett, miközben az iskoláknak és a családoknak a figyelmi nehézségek mellett a túlterhelődésre és az impulzív viselkedésre is fel kell készülniük.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Donald Trump egy pénteken kiadott rendeletével felfüggesztette az oroszellenes szankciós törvény kulcsfontosságú rendelkezéseit – köztük az orosz árukra kivetendő vámokat és az orosz olaj- és gázvásárlásokat büntető intézkedéseket –, mindössze néhány nappal a hatálybalépésük előtt. Ukrajna közben újraindította az orosz olajfinomítók elleni csapásokat: már hatodik egymást követő éjszaka korlátozták a légiforgalmat Moszkva felett, a fővárosi repülőtereken járatok százai torlódtak fel. A Fekete-tenger térségében kereskedelmi hajókat érnek dróncsapások, Nicușor Dan román elnök ezért a NATO nagyobb szerepvállalását kéri a térségben. A fronton az orosz vezérkar a Donyeck megyei erődváros, Dobropillja elfoglalásáról számolt be, Moszkva szerint pedig egyelőre nincs napirenden a béketárgyalások folytatása az amerikai küldöttséggel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×