A gyermekkereskedelemből szervezett bűnözői csoportok húznak hasznot, a legfiatalabb áldozat pedig nem volt idősebb 9 hónaposnál.
A gyermekek kizsákmányolása ellen küzdő szervezet (Child Exploitation and Online Protection Centre) jelentése több lehangoló tényt is feltárt. Az országba csempészett, majd önkormányzati gondozásba vett gyermekek több mint fele eltűnt, a legvalószínűbb, hogy korábbi fogvatartóikhoz kerültek vissza.
A gyermekeket lelki és fizikai erőszakkal tartják rettegésben, csoportosan erőszakolják és verik meg meg őket, cigarettacsikkeket nyomnak el rajtuk.
Miután a nagyobb reptereken és kikötőkben szigorodott az ellenőrzés, a bűnözők kisebb forgalmú beléptetőhelyeken keresztül viszik az Egyesült Királyságba a gyermekeket.
A legprofibb, gyermekkereskedelemmel is foglalkozó bűnszervezeteket albánok, kínaiak, vietnamiak működtetik. A csoportok részt vesznek egyebek mellett a kábítószer-termelésben és -kereskedelemben, pénz- és igazolványok hamisításában, valamint a szexiparban.
A feltárt esetek legtöbbjében 14-17 éves gyermekek az áldozatok, de félő, hogy a fiatalabbakat képtelenek megtalálni a hatóságok.
A jelentés arra is felhívja a figyelmet, hogy sok gyermeket - különösen az Afrikából származókat - olyan borzalmas körülmények közül hozták el az embercsempészek, hogy a kiskorúak még akkor is megmentőikként tekintenek rájuk, ha prostituáltként vagy háztartási rabszolgaként kell dolgozniuk.
Megérkezett Magyarországra az özönvíz, brutális, ami jön, a homokzsákokat is készítik