Infostart.hu
eur:
366.14
usd:
322.03
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Magával is végzett az iskolai ámokfutó

Az észak-rajna-vesztfáliai Emsdetten városka templomában ökumenikus istentisztelettel kezdték meg a hétfőn történt ámokfutás lélektani feldolgozását. A Scholl-testvérekről elnevezett gimnáziumban egy volt diák vérfürdőt rendezett, majd végzett önmagával is.

Azóta egyre több felelős politikus követeli az erőszakra ösztönző számítógépes játékok betiltását, mert az ámokfutó fiatalembernek is ez volt a fő időtöltése.

A hatóságok arra számítanak, hogy a jövő héten már az Scholl-testvérekről elnevezett iskolaépületben folytathatják a tanítást, miután a rendőrség szakemberei befejezték a nyomozást a hétfői ámokfutás körülményeinek felderítésére.

A gimnázium egy 18 éves volt diákja hétfőn fegyverrel a kezében behatolt az iskolaépületbe, számos diákot és egy tanárt, valamint rendőröket is súlyosan megsebesített, majd elbarikádozta magát és eddig még tisztázatlan körülmények között végzett önmagával is.

A nyomozás során kiderült róla, hogy az erőszakos számítógépes játékok rabja volt. Tettét aprólékosan tervelte ki, de szándékát nem titkolta, mert saját internetes oldalán környezetének, főleg volt iskolájának gyűlöletéről fröcsögött.

Ezért az ámokfutás óta pszichológusok mellett egyre több vezető politikus is követeli a gyilkolást hőstettként beállító internetes játékok haladéktalan betiltását.

Ellenzéki, főleg zöldpárti képviselők viszont nem tartják megfelelő eszköznek a tiltást, mert szerintük a hétfői ámokfutás hátterében részben egyéni, részben pedig társadalmi probléma húzódik meg, amelyet nem lehet egyszeri hatósági intézkedéssel megoldani.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×