Infostart.hu
eur:
365.15
usd:
314.31
bux:
149161.68
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

Szlovákia: kisebbségi probléma van, elítélő határozat még nincs

A szlovák pártok elutasították a kisebbségellenes megnyilvánulásokat mai találkozójukon, az erről szóló dokumentumot azonban egyelőre nem fogadták el - mondta az InfoRádiónak a Magyar Koalíció Pártjának alelnöke. Csáky Pál szerint a jövő héten újra tárgyalnak a határozatról.

Nem utasítottuk el, de nem is fogadtuk el a dokumentumot - hangsúlyozta Csáky Pál. Az MKP alelnöke szerint el sem jutottak a szöveg tárgyalásáig, mert "meglepő módon Mikulás Dzurinda volt miniszterelnök, a szlovák Kereszténydemokrata Unió elnöke az ellen volt, hogy bármiféle deklarációt, szöveget fogadjunk el akár a pártok között, akár parlamenti szinten".

Három alapelvet azonban elfogadott minden párt. Egyrészt kijelentették, hogy Szlovákiában valóban probléma a nemzetiségi feszültség. A pártok elutasították az intolerancia és a kisebbségellenes megnyilvánulások minden formáját, és támogatásukról biztosították a rendőrséget, az ügyészséget, és a bíróságot, valamint felszólították őket, hogy a szlovák törvények és az alkotmány szellemében járjanak el - hangsúlyozta Csáky Pál, aki előrelépésként értékelte ezeket az eredményeket.

Az MKP alelnöke szerint a jövő héten visszatérnek a dokumentumhoz. A többi párt ugyanis hajlandó lett volna elfogadni, bár volt, aki parlamenti nyilatkozatként, és volt, aki a pártok deklarációjaként látná szívesebben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Karácsony Gergely gyorsít és nem akar pereskedni az új kormánnyal

Karácsony Gergely gyorsít és nem akar pereskedni az új kormánnyal

Több villamos- és trolibusz-járat megújítását tudta az Európai Unió helyreállítási alapjából finanszírozni a főváros – mondta el az InfoRádiónak Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere hozzátette a szolidaritási hozzájárulásra vonatkozó kérdésre, az önkormányzat szeretne mindenben együttműködni és jó kapcsolatot ápolni a Tisza-kormánnyal.

Rusvai Miklós: Magyarországról terjedt el a halálos nyugat-nílusi vírus

Magyarországról terjedt el a nyugat-nílusi vírus, amely két európai országban már emberáldozatokat is követelt – mondta Rusvai Miklós virológus az InfoRádió Aréna című műsorában. A vírus szerencsére nem terjed emberről emberre: általában vándormadarak hordozzák, és azokról szúnyogokkal kerül át a fogékony emlősfajokra, így az emberre is. A virológus beszélt a koronavírusról is, ami „köszöni, jól van”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
Mit okoz a magyar településeken az elképesztő forráselvonás?

Mit okoz a magyar településeken az elképesztő forráselvonás?

A magyar önkormányzatok alulfinanszírozása nem új keletű jelenség: a 2000-es és 2020-as évek kormányzati politikái egyaránt a helyi források elvonására építettek, amit a szakirodalom megszorító urbanizmusnak nevez. A szolidaritási hozzájárulás fenntartása, a normatív támogatások reálértékének drasztikus csökkenése és a szabályozási megszorítások következtében az önkormányzatok közel 70 százaléka költségvetési hiánnyal küzd, miközben az önkormányzati vagyon és a közszolgáltatások minősége folyamatosan romlik. A szerzők öt kulcsfontosságú reformjavaslatot fogalmaznak meg, köztük egy alkotmányos szinten rögzített forrásmegosztási törvényt, a normatívák rendszeres felülvizsgálatát és egy valódi szolidaritási mechanizmus létrehozását. A cikk vitaindítóként készült a 2026. októberi Országos Urbanisztikai Konferenciára, és amellett érvel, hogy a hosszú távon rögzített, méltányos finanszírozás az új kormányzati konszenzus alapfeltétele.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×