Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Szerezzen diplomát számítógépes játéktervezésből!

Új szakot indít egy brit egyetem: hallgatóik ezután számítógépes játék modellezésből és animációból is diplomázhatnak. A tantárgyak összeállításában és a tanmenet kifejlesztésében közreműködött a Tomb Raider című rendkívül népszerű játékot kifejlesztő cég is, amely azt reméli: a diplomamunkák között akár az új Lara Croft is ott lehet.

Az új szakot, amely vélhetően sok fiatal érdeklődését felkelti majd, a Derbyben működő egyetem kínálja.

A tanulmányok végén főiskolai diplomával, de ami még fontosabb, kész portfolióval és több éves gyakorlattal távozhatnak a számítógépes játékok tervezői és az animátorok.

Komoly előnyt jelenthet persze az is, hogy a Core Design is bekapcsolódik az oktatásba. Ez az a cég, amely a mozifilmeket is ihlető Tomb Raider című játékot kifejlesztette.

A cég stúdió menedzsere, a tanterv összeállításában segédkező Gavin Rummery szerint a számítógépesjáték-iparnak több, erre a területre specializálódott emberre van szüksége.

"Talán az új szak segít nekünk megtalálni a következő Lara Croftot" - tette hozzá Gavin Rummery a Tomb Raider főhősnőjére utalva.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.

Nagyon kínos ügybe keveredett az FBI

Ennél kínosabb talán nincs is az adatlopások történetében: egy hackercsoport feltörte az internetes kalózok után nyomozó FBI rendszerét, és azt állítja: az összes ügynök neve, címe és nyomozása a birtokába jutott. A támadók bizonyítékként megosztották 22 ember adatait.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×