Infostart.hu
eur:
368.4
usd:
317.81
bux:
148622.5
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka
Nyitókép: Unsplash

MNB: csökkent az átlagos kötelező biztosítási díj az elmúlt évben

Országos átlagban 0,8 százalékkal lettek olcsóbbak a kötelező felelősségbiztosítások a jegybank tájékoztatása szerint, ami az élénkülő versenyre utal.

Idén a harmadik negyedévben 0,8 százalékkal csökkent a normál használatú személygépkocsik kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának (kgfb) átlagos éves díja a tavalyi év hasonló időszakához képest – írja az MNB tájékoztatása alapján a Portfolio.

Budapesten 0,5 százalékos, a fővároson kívül pedig 1,2 százalékos az árcsökkenés mértéke,

amiben a jegybank szerint a verseny élénkülése is szerepet játszhat.

A biztosítói kárráfordítások ugyanakkor éves szinten 2,2 százalékkal emelkedtek, ami a díjakkal összevetve ár-érték arány javulást jelent az ügyfeleknek. Ez megfelel az MNB személygépkocsikra számított (adóval és kárráfordítással kiigazított) Korrigált kgfb-indexének is, ami a mérséklődő díj és emelkedő kárráfordítás nyomán, hosszabb stagnálást követően csökkenni kezdett, az idei első negyedévi csúcshoz képest 8 százalékponttal.

A teherautók és nehézpótkocsik esetében viszont kisebb mértékű csökkenés látszik. Ezzel szemben a nagyobb elemszámú flottás kategóriákban az átlagos éves díjak 4-13 százalékkal emelkedtek az elmúlt egy év során. Egyedül a nehézpótkocsiknál tapasztalható csökkenés.

A jegybank negyedévente teszi közzé a kgfb díjak és károk alakulását bemutató indexét, az általa működtetett, biztosító adatszolgáltatáson alapuló Központi Kgfb Tételes Adatbázis (KKTA) segítségével. A közzétett adatok az átlagos változást mutatják, az egyedi kgfb szerződéseknél ezek mértéke eltérő lehet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

A héten négy megye 27 településén lesz földi, kémiai szúnyoggyérítés. Az aszályos nyár ellenére sok helyen vannak nagy tenyészhelyek, és főleg a kertvárosokban az invazív fajok, így az ázsiai tigrisszúnyog volt a „főszereplő” – mondta el Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az InfoRádióban, hozzátéve: a szúnyoggyérítés szeptember végéig biztosan folytatódik.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Az ázsiai tőzsdéken ma felemás hangulat látszott, Európában kisebb, többnyire negatív irányú mozgások voltak, Amerikában pedig az esésé volt a főszerep a Nasdaq vezetésével. A hangulat azt követően kezdett tovább romlani, hogy délelőtt arról érkeztek hírek, hogy újabb szupertankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban, majd az Egyesült Államok újabb légicsapásokat indított iráni célpontok ellen. A fokozódó feszültség hatására ismét meredek emelkedést produkált az olaj ára, és a kötvényhozamok is felfelé vették az irányt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×