Infostart.hu
eur:
385.49
usd:
332.04
bux:
0
2026. január 16. péntek Gusztáv
Nyitókép: Getty Images

Amire kevés családi vállalkozásnál gondolnak: mi lesz, ha kiesik a cégvezető?

Sokak megélhetése múlik a családi vállalkozás működésén, arra viszont kevesen gondolnak, hogy mi lesz, ha meghal a cég vezetője, vagyis az egyik olyan családtagjuk, akinek központi szerepe van a cégben. Ha lelkileg nem is, de anyagilag erre is fel lehet készülni: a céget veszélyeztető kockázatok csökkenthetők egy életbiztosítással – hívja fel a figyelmet a money.hu cikke.

Magyarországon nagyjából 130 ezer családi vállalkozás működik, amelyeket jellemzően több generáció közös munkája tart fenn. Ezeknél a cégeknél többnyire az alapító mellett a házastárs vagy más családtag is aktívan részt vesz a vezetői és egyéb feladatokban. Már az is kihívást jelent, ha a generációváltás előre látható, de a helyzet még nehezebb, ha váratlanul meghal a cég vezetője. Ilyenkor a felkészületlenség akár a vállalkozás jövőjét is veszélybe sodorhatja – figyelmeztet a money.hu szakértője.

Egy családi cég tulajdonosának halálakor a vállalat vagyona ugyan az örökösökre száll, de a vezetői tisztség sorsa nem dől el automatikusan. A hagyatéki folyamat hónapokig is eltarthat, ami alatt az új tulajdonosok még nem gyakorolhatják hivatalosan az irányítási jogokat.

Ezen időszak alatt a cég működése könnyen megakadhat, különösen akkor, ha az elhunyt volt az egyetlen ügyvezető, vagy ő rendelkezett a bankszámla felett. Problémát jelenthet a szerződések aláírása, a fizetések teljesítése és a mindennapi ügymenet biztosítása.

A válságos helyzet elkerülésében segíthet egy alaposan kidolgozott utódlási terv, ami előre rögzíti, ki veszi át a cég vezetését és tulajdonjogát a tulajdonos halála után. Ennek a tervnek a része lehet egy kockázati életbiztosítás is. Ha a biztosított a szerződés tartama alatt hal meg, akkor a biztosító kifizeti a szerződésben foglalt összeget a kedvezményezettnek, aki lehet családtag, üzlettárs, de akár maga a cég is. Ebből az összegből fedezni lehet a vállalkozás működési költségeit és tartozásait, vagy egyszerűen időt lehet nyerni, amíg az utódlás lezajlik.

A kockázati életbiztosításnak többféle előnye is lehet egy ilyen helyzetben. A biztosítási összeg azonnali forrást jelenthet a működés fenntartására, például új vezető alkalmazására, bérek, egyéb működési költségek fedezésére. Ezenkívül gyorsabb a biztosítói kifizetés, mint az öröklési eljárás, ha név szerint jelölnek kedvezményezettet: nem kell hónapokat várni a hagyatéki eljárásra, a biztosító a halálesetet követően rövid időn belül teljesít. A kedvezményezett(ek) megjelölésével ráadásul előre tudható, hogy a haláleset után ki(k)é lesz a vállalkozás.

Célszerű reálisan meghatározni a cél eléréséhez szükséges biztosítási összeget, amelynek fedeznie kell a cég működésének átmeneti költségeit, az esetleges kivásárlásokat és a család anyagi biztonságát is. Fontos a megfelelő kedvezményezett megjelölése, hogy világos legyen, ki kapja a kifizetést (a családtag, a cég vagy egy üzlettárs). Érdemes gondolni a cégspecifikus igényekre is, hiszen a biztosítási összeg nagyságát befolyásolhatja a vállalkozás tevékenysége. Például egy gyártó cég esetében költségesebb az eszközök pótlása, mint egy szolgáltató vállalatnál. A szerződés időtartamára és az egészségi állapottal kapcsolatos nyilatkozatok pontosságára is oda kell figyelni, mert ezek szintén befolyásolják a biztosítási díjat és a teljesíthetőséget. A választott díjfizetési módnak és gyakoriságnak összhangban kell lennie a vállalkozás pénzügyi helyzetével és cash flow-jával.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdte munkanapját a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben pedig fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról, amely kapcsán az ukrán tónus bicskanyitogató, Brüsszel pedig kitapos és kiprésel most mindenkiből minden pénzt, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Az elmúlt napokban a geopolitikai események vpltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Pluszban zártak tegnap az amerikai tőzsdék, a chiprészvények nagyot mentek a tajvani TSMC chip bérgyártó vártnál jobb negyedéves eredményei után, de a tegnap jelentő bankrészvények (GS, MS) is 5 százalék körüli pluszban zártak. Az ázsiai tőzsdék szintén emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Az előjelek Európát tekintve is pozitívak, enyhe emelkedéssel indulhat a nap a határidős indexek állása alapján.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×