eur:
413.13
usd:
399.15
bux:
79243.31
2024. december 19. csütörtök Viola
Close-up Of A Human Hand Stopping The Wooden Blocks From Falling On House Model
Nyitókép: AndreyPopov/Getty Images

Lakástulajdonosok figyelem, vészesen fogy az idő!

A lakásbiztosítási kampány harmadik hetében 19 százalékkal nőtt az új kötések száma az egy héttel korábbihoz képest – derül ki a Netrisk összeállításából, amely a lakásméretekhez tartozó átlagdíjakat is bemutatja. A márciusi kampányban Budapesten belül a XIV., a XIII. és a XI. kerület a „legaktívabb”, a vidéki nagyvárosok közül pedig Debrecen. Lakosságarányosan pedig Székesfehérváré az első hely.

Sikerült megfejelni a harmadik héten a korábbi eredményeket a márciusi lakásbiztosítási kampányban – közölte a Netrisk a saját adatai alapján. A harmadik héten 19 százalékkal nőtt az új kötések száma a másodikhoz képest, ami éves szinten bő tízszeres emelkedésnek felel meg. Az elmúlt hétvégén pedig 47 százalékos volt a többlet az egy héttel korábbihoz képest.

„Ahogy közeledünk a március elején indult egy hónapos kampány végéhez, egyre többen kalkulálnak és kötnek új lakásbiztosítást, amelyekkel számos ingatlantulajdonos akár több mint 20 ezer forintos megtakarítást érhet el éves szinten. Sokan pedig az adott lakóingatlan mostani piaci értékéhez igazíthatják a lakásbiztosítást. A régi, akár tíz-tizenöt évvel korábban kötött lakásbiztosítások ugyanis jó eséllyel nem nyújtanak fedezetet a jelenlegi értékre” – idézi a közlemény a Netrisk ügyvezető igazgatója szavait.

Garzon kontra családi ház

Besnyő Márton a díjak alakulásáról közölte, hogy a Netrisken történt kötések esetében közel 35 ezer forint az átlag. Ugyanakkor a lakóingatlanok méretétől nagyban függ az éves díj. A 40 négyzetméternél kisebb alapterületű garzonlakások esetében az éves átlagdíj 15 200 forint. A 40-80 négyzetméteres lakásoknál 18 700, a 80-120 négyzetmétereseknél pedig 32 200 forint ugyanez. A családi házak közül a 150 négyzetméteresnél kisebbekre 35 700 forintért, a 150-300 négyzetméteres társaikra pedig 53 500 forintos átlagdíjjal kötöttek biztosítást márciusban.

„A lakások esetében kedvező esteben akár 66-67 forint is lehet az egy négyzetméterre vetített éves díj, a családi házaknál pedig ugyanez 120 forint. Az éves díjak épülettípusonkénti átlagára közötti különbség pedig a családi házakra vonatkozó nagyobb kockázattal magyarázható, ezek ugyanis például viharok esetén rizikósabbak” – tette hozzá a szakember.

A legtöbb új szerződést a KÖBE, a Genertel, a Groupama, és a K&H-nál kötötték, míg a legnagyobb növekedést a portfoliónkon belül a KÖBE, a Genertel, a Gránit, a Generali, és a K&H érte el a Netrisknél.

Itt kötöttek a legtöbben

A kampány eddigi eredményeiről Besnyő Márton azt is elmondta, hogy a fővároson belül a XIV., XIII., XI. kerületi ingatlanokra kötötték a legtöbb lakásbiztosítást, a Budapesten kívüli piacon pedig Debrecen az első. Lakosságarányosan pedig Székesfehérvár áll az élen a Netrisk adatai szerint.

Beszámolt arról is, hogy az alapbiztosítások mellé sokan kötnek különböző kiegészítő szolgáltatásokat. Ezek közül a legnépszerűbbek az ablak- és tetőbeázásra, elfolyt víz költségének megtérítésére, duguláselhárításra, klímaberendezésekre és a besurranó tolvajok okozta károkra szólnak. Hozzátette:

„Egyelőre korai mérleget vonni a lakásbiztosítási kampányról, azt csak majd csak a zárás utáni összesített adatok alapján lehet megtenni. A Netrisk adataiból azonban az látszik, hogy sokan kapcsoltak és kötöttek új biztosítást. Így a kampány biztosan hozzájárult ahhoz, hogy az ingatlanok újjáépítési értéke alapján korábban látható alulbiztosítottsági arány javuljon.”

Bár a lakásbiztosítási kampány időszaka márciusra esik, a húsvéti ünnepekre való tekintettel idén kissé kitolódik a határidő: a váltás mellett döntő ügyfelek április 2-án éjfélig juttathatják el írásos felmondásukat a biztosítónak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Döntöttek az autóelkobzás és Rákosrendező ügyében, és elfogadták Budapest költségvetését

A Fidesz nélkül fogadták el a Fővárosi Közgyűlés ülésén Budapest jövő évi költségvetését. Szavaztak a képviselők Karácsony Gergely és Vitézy Dávid közös előterjesztéséről a "mini-Dubaj" beruházással kapcsolatban, illetve a közparkok bekamerázásáról szóló kezdeményezésről is. Javaslat készül a kormány számára egy milliárdos külvárosfejlesztésről és döntöttek a dunai uszoda létesítésének lehetőségével kapcsolatban is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.19. csütörtök, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. december 18. 20:51
×
×
×
×