Infostart.hu
eur:
363.13
usd:
323.69
bux:
147811.39
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Pixabay

KSH: 1,7 százalékkal csökkent a reálkereset Magyarországon

A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 284 800 forint.

Júniusban a bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 3,5 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 3,1 százalékkal emelkedett - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az átlagkereset emelkedése jelentősen elmaradt az előző hónapokban mérttől, mert a növekedés ütemét erőteljesen visszafogta a tavaly júniusban az egészségügyben kiosztott rendkívüli 500 ezer forintos juttatás, amely akkor jelentősen megemelte az átlagkeresetet

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete - a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél - 436 300 forint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 447 300 forint volt és 3,1 százalékkal nőtt.

Az 5,3 százalékos júniusi inflációval számolva a reálkeresetek 1,7 százalékkal elmaradtak a tavaly júniusiaktól.

A prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számított júniusi rendszeres bruttó átlagkereset 404 200 forintra becsülhető, 7,7 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.

A bruttó átlagkereset a vállalkozások körében 445 900 forint volt, 6,4 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál, a költségvetésben pedig 417 800 forint, ami 4,0 százalékkal alacsonyabb az előző év azonos időszakinál.

A munkáltatók teljes körére, azaz ötnél kevesebb munkavállalóval működő vállalkozásokat is figyelembe véve a bruttó átlagkereset 423 600 forint volt júniusban, ami 3,7 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A medián bruttó kereset -, amelynél ugyanannyian kerestek többet, mint ahányan kevesebbet - 7,4 százalékkal emelkedett 335 800 forintra, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 343 ezer forint volt és 7,2 százalékos növekedést mutat.

A legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél alkalmazottak száma a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 13,5 százalékkal, 329 ezerrel nőtt tavaly június óta.

Az idei első fél évben a bruttó és a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 8,4 százalékkal volt magasabb, mint a múlt év azonos időszakában és 428 200 forint volt. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 284 800, a kedvezményeket is figyelembe véve 293 300 forintot ért el.

A prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli rendszeres bruttó átlagkereset 397 500 forintra becsülhető, 9,1 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A reálkereset 4,0 százalékkal emelkedett, a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért, 4,2 százalékos növekedése mellett.

Címlapról ajánljuk
Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Kiderült: bővülhet Matolcsy György gyanúsítási listája, csak zárt ülésen hajlandó beszélni a volt jegybankelnök

Kiderült: bővülhet Matolcsy György gyanúsítási listája, csak zárt ülésen hajlandó beszélni a volt jegybankelnök

Csütörtök délután tartja következő ülését az MNB Működésével Kapcsolatos Visszaéléseit Feltáró Vizsgálóbizottság a parlamentben. A testület még a letartóztatása előtt beidézte Matolcsy György korábbi jegybankelnököt és Varga Mihályt, az MNB jelenlegi vezetőjét. Az előzetes letartóztatásban lévő Matolcsyt ma biztos nem hallgatja meg a bizottság, a védője viszont a hírek szerint beszámol az álláspontjáról, második napirendi pontként pedig Varga Mihály személyesen beszél a képviselők előtt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×