Infostart.hu
eur:
360.87
usd:
316.79
bux:
143471.05
2026. július 27. hétfő Liliána, Olga
Nyitókép: Pexels.com

Már a tartalékaikból vegetálnak a hazai utazási irodák

Kérdéses a téli utazási idény forgalma, ugyanis egyelőre a magyar kiutazók által kedvelt összes térség tiltott zónában van.

A Világgazdaság cikke szerint csak heti nyolc charterjáratot tudnak működtetni az utazási irodák a nyári főszezon közepén, holott tavasszal még a tavalyi járatok számának a negyedében, azaz heti húszban bíztak.

A szervezett, csoportos magyarországi beutaztatás számai ennél is rosszabbak, az utazási irodák éves szintű bevételeinek csökkenése már

szinte biztosan megközelíti a 80 százalékot

– mondta a gazdasági napilapnak Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) elnöke. A szakmai szervezet ezért nemrég levélben kérte a pénzügyminisztertől és az állami turizmusirányítás illetékeseitől a június 30-án lejárt járulékkedvezmény és a rövidített munkaidő lehetőségének kiterjesztését az utazási irodák számára február 28-ig. Erre azért lenne szükség a jövő tavaszig, mert a Külgazdasági és Külügyminisztérium időközben a piros kategóriába sorolt országok mindegyikét átminősítette első kategóriájú, vagyis utazásra nem javasolt országgá. Ennek következtében

ellehetetlenülhet az utazásszervezés a téli hónapokra is,

hiszen egyik érintett ország - a karibi térség, a Seychelle-szigetek, Bali és Thaiföld – sem javasolt utazási célpont –, mondta Molnár Judit.

Mint azt a Varga Mihály pénzügyminiszternek, valamint Palkovics László innovációs és technológiai miniszternek eljuttatott levélben megfogalmazták, az alacsony árrés és a költségek magas aránya miatt az irodák tartalékai elfogytak, a finanszírozás ellehetetlenült. Emiatt óhatatlanul vállalkozások szűnhetnek meg, de

még az optimista forgatókönyvvel és erős pénzügyi háttérrel rendelkező irodák is legalább 50–60 százalékos további leépítésre kényszerülhetnek.

Akár olyan, 25–30 éves szakmai tapasztalatú, pótolhatatlan nemzetközi szakmai kapcsolatokkal rendelkező, magas színvonalú szolgáltatást kínáló vállalkozások is megszűnhetnek, amelyek pótlása évekig eltarthat. Emiatt – a levél szerint – Magyarország versenyképessége erősen romolhat a környező országokkal szemben a be- és a kiutaztatás terén is.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartottak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választottak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaztak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×