eur:
394.06
usd:
365.71
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Egy dolgozó árcédulákat helyez ki a Spar 100. franchise üzletének sajtóbemutatóján Zuglóban, az Ungvár utcában 2016. szeptember 7-én, a boltnyitás előtt.
Nyitókép: MTI Fotó: Máthé Zoltán

Sok száz dolgozót vesz át a Spar más szektorokból

Az üzletlánc megfogalmazása szerint, kiemelten fontosnak tartják az összefogást a munkahelyek megőrzése érdekében.

„Ebben a jelenlegi rendkívül nehéz helyzetben kiemelt fontossággal bír a magyar gazdaság számára, hogy minél többen álláslehetőséghez juthassanak és munkahellyel rendelkezzenek. A Spar értékteremtő vállalatként küldetésének tekinti, hogy azonnali segítséget nyújt a munkalehetőségek biztosításával azon honfitársaink számára, akik állásukat vesztették a világjárvány miatt” – olvasható Maczelka Márk, az üzletlánc kommunikációs vezetőjének közleményében.

Március 16-30. között csaknem 900 új munkavállalót vett fel a Spar. A statisztikákból egyértelműen kiderül, hogy

először a vendéglátás és az idegenforgalom területét érte el a válság, mert ebből a szektorból igazoltak át a legtöbben

a kiskereskedelembe – derült ki a tájékoztatóból.

A vállalat a honlapjának karrier oldalán folyamatosan publikálja álláshirdetéseit, amelyek nem csak országszerte az áruházakban, de a logisztikai központban, a Regnum Húsüzem és Oktatóközpontban, illetve a szintén bicskei adminisztrációs központban is kínálnak pozíciókat.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

Az Európai Bizottság két ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogszabályok megsértésére hivatkozva még tavaly év végén, amelyek heteken belül új szintre léphetnek. A Portfolio uniós döntéshozóktól úgy értesült, hogy több esetben látnak még kételyeket a magyar közbeszerzési rendszert illetően, így valószínűleg további egyeztetésekre lesz szükség, ezek után májusban felszólítást küldhetnek, hogy ne citálják Magyarországot az Európai Unió Bírósága elé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×