Infostart.hu
eur:
364.32
usd:
325.54
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: Forbes

Újabb magyar a világ leggazdagabb embereinek rangsorán

Közzétette a világ leggazdagabb embereit felsoroló listáját a Forbes. Már két magyar is szerepel rajta.

A Forbes listájára való felkerüléshez az szükséges, hogy valakinek a vagyona elérje az egymilliárd dolláros összeget. Idén 2135 ilyen ember van, 55-tel kevesebb, mint tavaly. Közülük majdnem minden másodiknak, 994-nek csökkent a vagyona az előző évhez képest.

A listán idén már két magyar van: 1,1 milliárd dollárral, azaz 307 milliárd forinttal Csányi Sándor ezúttal az 1941. helyen szerepel (a korábbi 1999. hely után). Rajta kívül mintegy 1 milliárd dollárral, 279 milliárd forinttal, felkerült a listára Mészáros Lőrinc, aki a 2057. helyet foglalta el.

Érdekesség, hogy ehhez képest a Forbes magyar kiadásának legutóbbi (decemberi) listáján Mészáros Lőrinc megelőzte Csányi Sándort. Mészáros vagyonát a lap 381,3 milliárd forintra tette, Csányi Sándorét pedig 317,2 milliárd forintra - megjegyezve, hogy az eddig az ő ágazatainak számító szektorokban múlta felül őt Mészáros Lőrinc (energetika, agrárium, pénzügy).

A világ leggazdagabb embereinek listáján idén is Jeff Bezos, az Amazon internetes áruház alapítója vezeti, a részvényárfolyamok alapján 131 milliárd dollárosra becsült vagyonnal. Ez azt jelenti, hogy egy év alatt 30 milliárd dollárral lett gazdagabb.

A Microsoft szoftveróriás társalapítója, Bill Gates tavalyelőtt veszítette el listavezető helyét és szorult a második helyre. Idén is itt szerepel, 6,5 milliárd dolláros növekedés után 96,5 milliárd dolláros vagyonnal. A harmadik Warren Buffett, 82,5 milliárddal.

Soros György a 178. leggazdagabb ember a világon, a vagyona 8,3 milliárd dollár, azaz 2312 milliárd forint, miután tavaly 18 milliárd dollárt átcsoportosított az alapítványához.

Mark Zuckerberg Facebook-alapító a 8. a listán 62.3 milliárd dolláros vagyonnal.

A Google-anyavállalat Alphabet feje, Larry Page a 10, vagyonát 50,8 milliárd dollárra becsülték.

Elon Musk, a Tesla és a SpaceX feje 22,3 milliárdos vagyonnal a lista 40. helyére került.

Érdekességek

A legtöbben, 49-en Kínában estek ki a szupergazdagok közül.

Csak az amerikai kontinensen nőtt a dollármilliárdosok száma.

A lista legfiatalabb "saját jogú" szupergazdagja Kylie Jenner, aki nem újonc már a listán, idén a 2057. helyen, mintegy egymilliárd dolláros vagyonnal. A fiatal híresség a családjával közös televíziós valóságshow-jának, a nevét viselő kozmetikai és ruhamárkának, valamint egyéb vállalkozásainak köszönheti vagyonát.

195 újonc van a listán. Közülük a leggazdagabb Colin Huang, a kínai internetes diszkontáruház, a Pinduoduo alapítója. A cég júliustól az USA-ból is elérhető.

Idén került fel a listára a Spotify-os Daniel Ek és Martin Lorentzon.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×