Infostart.hu
eur:
385.83
usd:
331.62
bux:
116510.12
2026. január 12. hétfő Ernő
Clear Lake, 2018. április 5.Sertések egy észak-iowai farmon, Clear Lake-ben 2018. április 5-én. (MTI/EPA/Craig Lassig)
Nyitókép: CRAIG LASSIG

Még nem érte el a mélypontot a sertéságazat

Bár még csak vaddisznókban mutatták ki az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát, már mérhetők a sertéságazatot ért gazdasági károk; az exportőrök alternatív piacokat keresnek az éves húskivitel egyharmadának, a termelők pedig jó ideig veszteségeket hozó felvásárlási árakkal kénytelenek számolni - írta a Világgazdaság.

A lap szerdai számában Zsótér László, a sertéstartással foglalkozó Kunágotai Bercsényi Zrt. tulajdonos-vezérigazgatója elmondta, a két-három héttel ezelőtti árakhoz képest körülbelül 10 százalékkal, kilónként 310 forintra csökkent az élősertés felvásárlási ára, ha viszont a három hónappal ezelőtti árakhoz mérik a mostani piaci szintet, akkor több mint 20 százalékos a mérséklődés. Hozzátette, a jelenlegi ár még nem a mélypont.

Zsótér László úgy véli, különösen fájó, hogy a 3 millió alatti sertésszámmal az ágazat vesztett a jelentőségéből, hiszen ha tízmillió disznó lenne az országban, minden bizonnyal gyorsan jönne a segítség. Márpedig most azonnali intézkedésekre lenne szükség, mert sok sertéstartó tönkremehet abban, ha bezárul az exportpiacok nagy része, mert így bennragad a hús, és lenyomja a belföldi árakat - fejtette ki.

Közölte, a sertéstartók próbálnak szabadulni állataiktól, és sokan közülük nem tervezik, hogy újratelepítik óljaikat. Zsótér László szerint

a termelők arra számítanak, hogy a jelentős távol-keleti piacok újranyitása három évbe is beletelhet.

Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségnek elnöke elmondta, mintegy 40 ezer tonna hús piaca vált bizonytalanná, mivel ennyit szállítottak évente a magyar feldolgozók azokba az országokba, amelyek bejelentették, hogy kitiltják a magyar élő sertést és sertéshúst. Ez a teljes magyar termelés 11 százaléka, az évi 110 milliárd forintos exportnak pedig a harmada - közölte.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megint külföldről kértünk kölcsön pénzt – Jó üzletet kötött Magyarország?

Megint külföldről kértünk kölcsön pénzt – Jó üzletet kötött Magyarország?

Hárommilliárd euró értékben bocsátott ki eurókötvényt Magyarország szerdán, melyekre több mint 10 milliárd eurónyi ajánlat érkezett. Vagyis első ránézésre jó üzletet kötöttünk, ugyanakkor a lengyelek másnap lényegesen alacsonyabb hozam mellett tudtak hasonló papírokat értékesíteni. Ha Magyarország kockázati megítéléséhez mérjük a papírok hozamfelárát, akkor jobban sikerült a mostani kibocsátás, mint egy évvel ezelőtt. A régióban a lengyelek ugyanakkor ebben a tekintetben is hagyományosan olcsóbban adósodnak el nálunk, míg a románok részben az elmúlt egy év piaci feszültsége miatt lényegesen nagyobb felárat kénytelenek fizetni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×