Infostart.hu
eur:
385.83
usd:
331.62
bux:
116510.12
2026. január 12. hétfő Ernő
Demján Sándor súlyos üzenetet küldött az egyik miniszternek

Demján Sándor súlyos üzenetet küldött az egyik miniszternek

A Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) szerint diszkriminatív a kormány multiellenes javaslatcsomagja, bosszút sejtenek mögötte. Demján Sándor elnök még Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek is üzent.

"Beszéltem Demján Sándorral arról, hogy milyen hangvételben adjuk elő ezt a kérdést. Azt mondta, hogy álljak bele a témába, és mondjam azt is el, hogy ő már korábban megmondta Varga miniszter úrnak, hogy

akik ilyen szakmai anyagot le mernek tenni az asztalra, azok gyorsan hagyják el a munkahelyüket"

– mondta Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára az atv.hu tudósítása szerint.

A szövetség szerint a kiskereskedelmi üzletláncokat célzó javaslatcsomag szakmaiatlan, rossz megközelítésű koncepció, amit azonnal vissza kellene vonni. Dávid Ferenc szerint a reklámköltések szabályozásába nem szólhat bele a kormány. A bérpótlék emelésről pedig azt mondta: ha a javaslat életbe lép, arra a kiskereskedők fognak ráfizetni, mert a minimálbér-emelés után a pótlékok emelése tönkreteheti őket. A szakember a parkolóhelyek után fizetett díjat is aggályosnak tartja. Az áruházakat ugyanis szerinte törvényben kötelezték arra, hogy hány parkolóhelyet építsenek, éppen ezért problémás ennek az adóztatása.

A csomag legdurvább elemének a kötelező létszámbővítés tartja a VOSZ főtitkára. Szerinte a kormánynak nem a kereskedelemben kellene szabályoznia a létszámot, hanem ott, ahol ő a munkáltató.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

Címlapról ajánljuk
Az AI segítené a függetleneknek megtörni a kétpárti uralmat Amerikában

Az AI segítené a függetleneknek megtörni a kétpárti uralmat Amerikában

A mesterséges intelligencia immár az amerikai politika hagyományos rendszerét is felforgathatja. Egy washingtoni központú nonprofit szervezet szerint az AI lehet a kulcs ahhoz, hogy – több évtized után – független jelöltek újra bejussanak az Egyesült Államok Képviselőházába,és ezzel alapjaiban változtassák meg a törvényhozás erőviszonyait.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×