Nem mind arany, ami fénylik – ezt a címet viseli a Máthé Réka Zsuzsánna által jegyzett tanulmány arról, hogyan folyósítja majd az Európai Bizottság a következő költségvetési alapokat, és megállapítja rögtön a tanulmány elején, hogy a 2028-2034-es pénzügyi keret legnagyobb kérdése nem az, hogy mennyi pénz van, hanem hogy milyen apró betűs feltételekhez kapcsolódnak a források.

A legsúlyosabb kritika a pénzek fölötti ellenőrzés és a felelősség rendszerének gyengülése. Hogy miért éri kritika ezt, arról a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézet tudományos munkatársa az InfoRádióban felidézte, az Európai Számvevőszék egyik dokumentuma 2025 elején megvizsgálta a készülődő költségvetés-tervezetet, amelyet az Európai Unió később benyújtott, azóta újabb tárgyalások voltak, finomítottak, alakítottak a büdzsé tervezetén, és az Európai Számvevőszék újra ránézett az előlépésekre, amelyek az ő korábbi javaslatai alapján történtek, és további hiányosságot azonosított.

A kiemelt problémák:

• nem valódi társadalmi eredményeket fog mérni a költségvetés, tehát az új költségvetési alapok ugyanazzal a mechanizmussal fognak működni legnagyobb részt, mint a helyreállítási és rezilienciai alapok; a tagállamok megelőlegezik a projekteknek a költségeit, és utólag számolja el bizonyos mérőszámok alapján a tagállamok költségeit az Európai Unió akkor, ha úgy látja, hogy kifizethető, de ennek paraméterei nem tisztázottak. (Például: elegendő mértékben járult-e hozzá egy projekt az európai piachoz, előremozdította-e az integrációt, a klímavédelmet?) Így előfordulhat, hogy egy tagállam befektet egy nagy projektbe pénzt, majd 2034-ben kiderül, hogy az EU nem fizeti ki a kohéziós alapokból, ez márpedig bármire rámondható lesz az Európai Bizottság részéről, és kezdődhetne egy 2036-ig tartó vitaperiódus
• van egy külön alap, amellyel kapcsolatban az a terv, hogy azt az alapot abból az összegből töltik fel, amit a különböző bírságok alapján visszafizetnek a tagállamok, valamint a le nem hívott összegek is ott maradnak bent. Ez a mechanizmus tulajdonképpen arra ösztönzi a bizottságot, hogy maximalizálja ezt a lehetőséget, ami így rendelkezésére áll, hiszen akkor visszavonhatja a tagállamoktól a pénzt, és arra küldheti, amire ő akarja.

A tanulmányban az is szerepel, hogy a kifizetési feltételek elsősorban azt mérik, hogy mennyi mindent végeztek el, és nem azt, hogy milyen eredménnyel, ami szerinte szintén mintha kissé problematikus lenne.

„Nem a társadalmi hatást fogják mérni az európai uniós alapok elköltésének eredményességeképpen, hanem azt, hogy elfogadták-e az adott törvényt, be van-e iktatva, milyen gyorsan fogadták el” – magyarázta.

Egy példát is hozott: tegyük fel, hogy van két ország, ahol úgy gondolják, az oktatásban lényeges reformra van szükség. Mindkét ország kisebb reformokat hajt végre, vagyis átalakítják a jogszabályokat, átalakítják a költségvetést, ezek ugye mind munkába telnek. Az egyik országban nagyon sokat dolgoznak ezen, a másik országban kevesebbet, viszont utóbbi esetben sokkal jobb eredményeket fognak majd elérni a diákok. Az az ország, ahol kevesebbet dolgoztak a „papírmunkán”, de jobb eredményeket érnek majd el a diákok a különböző teszteken, az tulajdonképpen kevesebb pénzt fog kapni, mondván, kevesebb munkát végzett.

Arról, hogy mikorra állapodhatnak meg a tagállamok a következő időszak költségvetéséről, úgy vélekedett, nagy hajrában vannak az idei megegyezésben, de ha a fenti szabályokban egyeznek meg, egy „jogi csapdába sétálnak bele”.

A cikk Németh Andrea interjúja alapján készült.