Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Puskás Sándor a Közbeszerzési Döntőbizottság új elnöke

Puskás Sándor lett a Közbeszerzési Döntőbizottság új elnöke, a Közbeszerzési Hatóság keretében működő Közbeszerzések Tanácsa egyhangúlag választotta meg a tisztségre - jelentette be Rigó Csaba Balázs, a Közbeszerzési Hatóság elnöke csütörtökön.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a Közbeszerzések Tanácsa március 9-i ülésén választotta meg a döntőbizottság új elnökét, aki öt évig tölti be a pozíciót.

Puskás Sándor 2014 óta elnökhelyettesként vezette a bizottságot Kövesdi Zoltán elnök távozása után - ismertette a Közbeszerzési Döntőbizottság az MTI érdeklődésére.

Puskás Sándor 1986-ban az Államigazgatási Főiskolán igazgatásszervezői, majd 1995-ben a József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett jogi diplomát, 1999-ben közigazgatási, 2005-ben jogi szakvizsgát tett. 2006. április 15-e óta közbeszerzési biztos, 2013. október 1-je óta pedig a Közbeszerzési Döntőbizottság elnökhelyetteseként tevékenykedett.

A Közbeszerzési Döntőbizottság feladata a közbeszerzésekkel és a tervpályázati eljárásokkal kapcsolatos jogsértő vagy vitás ügyek miatti jogorvoslat intézése.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×