Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Lázár: Zalaegerszegnél kezdik az M9-es építését

A Zalaegerszeg és Vasvár közötti szakasz építésével kezdődik az M9-es gyorsforgalmi út építése - közölte Lázár János a Zalai Hírlap csütörtöki számában megjelent interjúban.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter - aki kedden Orbán Viktor kormányfővel együtt járt Zalaegerszegen, a Modern városok program rendezvényén - kifejtette: gazdasági értelemben Zalaegerszeg nehezen megközelíthető település, a kormány ezért két döntést hozott a város polgármesterével megállapodva.

Be kell fejezni a 76-os főút nyomvonalán megkezdett négysávosítást, hogy 2018-ig Zalaegerszeg és Balatonszentgyörgy között gyorsforgalmi út csatlakozzon az M7-es autópályához.

"Legalább ennyire fontos, hogy Zalaegerszeg közelebb kerüljön a nyugati határhoz is, ezért az M9-es autópálya nyomvonalának építését itt kezdik el, Zalaegerszeg és Vasvár között valósulhat meg az első szakasz", amelynek építése 2018-ig elindul - jelezte a miniszter.

Elmondta: az M9-es és M8-as metszéspontja Vasvárnál lesz, így az M8-ason a teherforgalmat el tudják vezetni a határig, tehát "kifejezetten Zalaegerszeg gazdasági lehetőségeinek bővítése miatt vállal ekkora, akár százmilliárdos nagyságrendű anyagi áldozatot a kormány". A 76-os út hazai költségvetésből készül, az M9-es Zalaegerszeg és Vasvár közötti szakasza pedig európai uniós források bevonásával valósul meg.

Lázár János szólt arról is, hogy Zala megye összesen több mint 42 milliárd forintnyi uniós támogatáshoz jut: a 2014-2020 közötti fejlesztési időszakban a megye 23, Zalaegerszeg több mint 11, míg Nagykanizsa közel 8 milliárd forint uniós fejlesztési forráskeretből gazdálkodhat saját projektjeinek megvalósítására.

Arra a kérdésre, hogy a Tata autógyár tervezett magyarországi letelepedésének lehetnek-e zalai vonatkozásai, a miniszter azt mondta: "a kormánynak az az érdeke, hogy Zalaegerszegre belátható időn belül ipar települjön", jármű- vagy más ipar. A város polgármesterével abban állapodtak meg, hogy ha bármilyen külföldi ipari nagybefektetővel tárgyal a kormány, akkor Zalaegerszeget első helyen ajánlja.

Orbán Viktor kormányfő a keddi sajtótájékoztatón a folyamatban lévő projektek között említette a Zala Megyei Kórházban zajló fejlesztést, amelynek kapcsán a megye más városaiban aggodalmakat generált a meghirdetett kórházi struktúraváltás. Ezzel kapcsolatban Lázár János kifejtette: a kormány jó egészségügyi ellátást szeretne biztosítani minden magyar polgár számára, ehhez 500 milliárd forintos kórházi infrastruktúra-fejlesztéssel járul hozzá, ami jelentős változást hoz Zalaegerszegen is.

Kifejtette, a kórházi ellátás színvonala is jelentősen emelkedni fog az előttünk álló időszakban, de ez nem járhat senki számára hátránnyal. "A zalaegerszegi fejlesztéseknek nem lehet vesztese senki a megyében, erre kifejezetten oda fogunk figyelni" - fogalmazott.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×