Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Stratégiai partnerség a VM és a gyógynövény szakma között

Stratégiai partnerségi megállapodást kötött a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a gyógynövény szakma képviselőivel - jelentette be a tárca élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára szerdán Budapesten, a Gyógynövény Szövetség és Terméktanács szakmai napján.

Kardeván Endre kiemelte: a stratégiai megállapodás célja, hogy olyan megoldásokat találjanak együtt, amelyek segítik a magyar gyógynövény szakma régi hagyományainak továbbvitelét, de az új technológiai és piaci kihívásokra is megfelelő választ adnak.

Ezen a területen Európában keresleti piac van: évente mintegy 7 százalékkal nő az igény a jó minőségű természetes gyógynövények iránt - mondta Kardeván Endre. Hozzátette, hogy a kiélezett piaci versenyben nem elegendő magas minőségű gyógytermékeket előállítani, a sikerhez átfogó piaci és reklámstratégia is szükséges.

Czirbus Zoltán, a Gyógynövény Szövetség és Terméktanács elnöke az MTI-nek elmondta: a szövetség becsült adatai szerint - az elmúlt három év átlagában - évente mintegy 20 ezer tonna szárított gyógynövényt dolgoznak fel az országban. A Magyarországon feldolgozott gyógynövények 70 százaléka vadon termő növények gyűjtéséből származik.

A gyógynövénytermő terület nagysága 18-21 ezer hektár. A termesztett növények közül az elnök megemlítette a mustárt, az édesköményt, a mákot, a citromfüvet, a borsmentát, a kakukkfüvet, a körömvirágot továbbá a fehérmályvát, amelyek termesztési technológiái a szántóföldi termesztéstől a háztájiban való előállításig terjednek.

Magyarországon 110-120 gyógynövényfaj gyűjthető. Gyűjtésből legnagyobb tömegben a vadgesztenye származik, de gyűjtik az erdei csalánt, a csipkebogyót, az aranyvesszőt és a kamillát is.

Magyarországon mintegy 5 ezer ember foglalkozik gyógynövény-gyűjtéssel, termesztéssel pedig mintegy 25 cég. Õk további 1500-2000 embernek adnak munkát az elsődleges feldolgozásban.

Magyarországról a gyógynövények 70-80 százaléka alapanyagként kerül ki. A fennmaradó hányadot dolgozzák fel magasabb fokon, például illóolajokat állítanak elő.

Az ágazatban a gyűjtés és a termesztés éves árbevétele mintegy 10 milliárd forint. A nagy feldolgozottsági fokú, nagy hozzáadott értéket képviselő gyógynövénytermékekből évente további mintegy 40-50 milliárd forintos árbevétel származik.

Czirbus Zoltán emlékeztetett arra, hogy elkészült a gyógynövény ágazati stratégia, amelynek fontos eleme, hogy a mostani uniós költségvetési ciklus végére Magyarországon a gyógynövény-termőterület a másfélszeresére nőjön, elérje a 30 ezer hektárt. A gyűjtött és termesztett növények mennyiségét pedig 25 százalékkal kívánják emelni, 20 ezer tonnáról 25 ezer tonnára. Ehhez mintegy 10 milliárd forintos többletforrásra volna szükség, ami lehetne például pályázati pénz - mondta a terméktanács elnöke.

Hoffmann Imre, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatásért felelős helyette államtitkára az MTI-nek beszélt arról, hogy a közfoglalkoztatás egyik "projektlába" a mezőgazdaságban a növénytermesztés, illetve az állattenyésztés. Több önkormányzat is foglalkozik gyógynövény-termesztéssel, illetve gyűjtéssel, ezeket a programokat a BM szeretné támogatni a Gyógynövény Szövetséggel és Terméktanáccsal együttműködve.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×