Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Visszavette telefonos ügyfélszolgálatát a MÁV

A MÁV januártól ismét maga működteti 24 órás telefonos információs ügyfélszolgálatát Szolnokon, a MÁVDIREKT-nek otthont adó helyszín kiválasztásánál szándékosan kerestek vidéki várost, ezzel is elősegítve a fővároson kívül eső munkahelyteremtést - mondta Ungvári Csaba, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója a megújult szolgáltatást bemutató keddi, szolnoki sajtótájékoztatón.

A telefonos ügyfélszolgálaton olyan munkatársak dolgoznak, akik jelentős vasúti szakmai tapasztalattal rendelkeznek, így a kollégák teljesebb körű információkat tudnak adni az utasoknak - tette hozzá.

Az egyelőre 34 embernek munkát adó telefonos ügyfélszolgálat technikai hátterét a Synergon Integrator Kft. biztosította.

A MÁVDIREKT szolgáltatás integrálásával jelenleg közel 100 munkavállaló használja a Synergon által fejlesztett rendszert a MÁV-csoport berkein belül, egyszerre több telephelyen. Az infrastruktúra azonban lehetővé teszi, hogy a kezelők száma akár 2000 főig bővíthető legyen.

A 2005 óta működő MÁVDIREKT-hez évente egymillió hívás, harmincezer e-mail fut be, és a nap huszonnégy órájában szolgál belföldi és nemzetközi vasúti utazási információkkal. A szolgáltatás kedvezményes percdíjakon üzemel.

Új szolgáltatásként az előre nem várt, havaria eseményekről is közvetlenül informál a MÁVDIREKT, illetve a hívásindítás után azonnali, automata hangbemondás alapú tájékoztatást biztosít, röviden összefoglalva a közlekedésben bekövetkezett változásokat.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

A "szokásos" tagállami és intézményi ellentétek mellett az európai politika őszi fordulata is akadályozza az Európai Unió következő 7 éves költségvetésének elfogadását, ez pedig a Magyarországnak járó jövőbeli forrásokkal kapcsolatban is komoly kérdéseket vet fel. A tagállamok egy része kisebb költségvetést és kevesebb befizetést, a másik változatlan agrár- és kohéziós támogatásokat szeretne, miközben az Európai Parlament az uniós szintű területekre is jóval több pénzt szánna, mint korábban. Engedni egyelőre senki nem akar, pedig az idő vészesen fogy, mivel 2027-ben az eddiginél is nehezebb lehet a megállapodás tető alá hozása. Cikkünkben négy forgatókönyvet vázolunk fel, amelyek mentén eldőlhet az európai politika új iránya, illetve a Magyarországnak járó források sorsa.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×