Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Mol-INA-ügy - A Mol áll a jogi viták elé

A horvát kormány semmilyen fajta jogi kereset indításáról nem tájékoztatta a Molt, de a magyar olajtársaság áll mindenfajta jogi vita elé, hiszen nagyon felkészült és sziklaszilárd álláspontja van az üggyel kapcsolatban - mondta Szollár Domokos, a társaság magyarországi kommunikációs igazgatója szombaton az MTI-nek.

Az igazgató arra reagált, hogy a horvát kormány pénteken bejelentette, az ENSZ Genfben működő nemzetközi kereskedelmi jogi bizottsághoz (UNCITRAL) fordul annak érdekében, hogy rendezze a Molnak az INA horvát olajipari vállalatban meglévő részesedésével kapcsolatos vitát.

A horvát kormány az UNCITRAL-nak pénteken elküldött levelében azt írta: szeretné, ha részben semmissé nyilvánítanák azt a 2009-es megállapodást, amellyel a Mol irányítói jogokat szerzett az INA-ban, és átvette a horvát vállalat gázüzletágát.

Szollár Domokos elmondta azt is, hogy a horvát kormánnyal természetesen folytatódnak a tárgyalások. A Mol azon dolgozik, hogy az INA-t az üzleti tervei szerint fejlessze azért, hogy versenyképes és stabil cég legyen.

A horvát álláspont szerint törvénysértő volt a 2009-es megállapodás. Zágráb ezért az eredeti állapot helyreállítását vagy a szerinte a Mol által szerzett jogtalan előny megtérítését követeli. A horvát kormány továbbá azt állítja, a magyar társaság nem teljesítette kötelezettségét, és nem korszerűsítette a rijekai és a sziszeki finomítót.

A Mol mindezt vitatja és már november végén nemzetközi választottbírósági eljárást kezdeményezett a horvát kormány ellen, hogy megvédje horvátországi befektetéseit. A magyar cég a washingtoni székhelyű Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjához (ICSID) fordult, arra hivatkozva, hogy a horvát kormány nem teljesítette szerződéses kötelezettségeit.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

A "szokásos" tagállami és intézményi ellentétek mellett az európai politika őszi fordulata is akadályozza az Európai Unió következő 7 éves költségvetésének elfogadását, ez pedig a Magyarországnak járó jövőbeli forrásokkal kapcsolatban is komoly kérdéseket vet fel. A tagállamok egy része kisebb költségvetést és kevesebb befizetést, a másik változatlan agrár- és kohéziós támogatásokat szeretne, miközben az Európai Parlament az uniós szintű területekre is jóval több pénzt szánna, mint korábban. Engedni egyelőre senki nem akar, pedig az idő vészesen fogy, mivel 2027-ben az eddiginél is nehezebb lehet a megállapodás tető alá hozása. Cikkünkben négy forgatókönyvet vázolunk fel, amelyek mentén eldőlhet az európai politika új iránya, illetve a Magyarországnak járó források sorsa.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×