Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.66
bux:
150552.7
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Öt évi válság után lassan beindul a világgazdaság

Öt évig tartó pénzügyi válság után a fejlett országok vezetésével és Kína folytatódó jó teljesítménye hatására lassan beindul a világgazdaság gyarapodása - állapította meg a Világbank a fél évente kiadott Globális Gazdasági Kilátások című, kedden megjelent jelentésében.

A növekedési kilátások azonban továbbra is sebezhetők lesznek a növekvő kamatlábak és a tőkemozgás által, minthogy az amerikai szövetségi jegybank (Fed) mérsékli azt a fajta rendkívüli politikát, amellyel eddig ösztönözte a világ legnagyobb gazdaságát. A gazdasági növekedés a 2013. évi 2,4 százalékos után 3,2 százalék lesz az idén, és 3,4 százalék 2015-ben.

Az impulzus, amelyet a fejlett országok - egyebek között az Egyesült Államok és Japán - keltenek, növekedést kell hogy előidézzenek a fejlődő országokban is - olvasható a jelentésben, amelyet Kaushik Basu, a Világbank vezető közgazdásza mutatott be a szervezet washingtoni székhelyén. A globális gazdaság eseménytelennek ígérkezik - jelentette ki.

"Furcsa világban élünk, ha jó hírnek számít, hogy eseménytelennek ígérkezik a jövő, mégsem meglepő, hogy ez a helyzet több évi gazdasági felfordulás után" - mondta.

Noha kisebbek lettek a világgazdaság kockázatai, nem múltak el, és ebben benne vannak az amerikai költségvetési kockázatok, az eurózóna elhúzódó felépülése és a kínai gazdaság átstrukturálásának lehetséges kudarcai is. A Fed azon döntése, hogy elkezdi visszafogni piaci beavatkozását, vagyis a mennyiségi könnyítést, "üdvözlendő, mert ez tükrözi azokat az egyre meggyőzőbb jeleket, amelyek arra utalnak, hogy beindult egy önfenntartó felépülés". A legvalószínűbb forgatókönyv, hogy a Fed egyre enyhébb piaci beavatkozásával párhuzamosan a növekedés természetes pályára áll, és a globális kamatlábak csak lassan növekszenek, 2016 közepére érik el a 3,6 százalékot.

Japánban a nagy adagokban adott költségvetési és pénzügyi ösztönzők egy erős ciklikus fellendülést idéztek elő, de ahhoz, hogy ez fennmaradjon, strukturális reformok kellenek.

Az eurózóna bankjai nagy munkát végeztek saját maguk átstrukturálásával, de a szektor még így is gyenge - állapította meg a Világbank. Hozzáteszik: a totális bankunió részletei még nincsenek kidolgozva, és a az övezet továbbra is sokkhatásnak van kitéve.

Bár a fejlődő országok gazdasági növekedése 2013-ban viszonylag gyenge volt - mintegy 4,8 százalék - az utóbbi hónapokban megerősödött, részben a fejlett országok erősödésének, de annak hatására is, hogy a közepes jövedelmű nagy országok - mint India vagy Kína - felépültek a korábbi "betegeskedésből".

Regionális szinten a Világbank szerint a növekedés egyenletes lesz Kelet-Ázsiában és a csendes-óceáni térségben, szerény Latin-Amerikában, és visszafogott a Közel-Keleten és Észak-Afrikában, utóbbiakban a térségben tapasztalható társadalmi és politikai viszályok miatt - olvasható a jelentésben.

Címlapról ajánljuk
Van megoldás a kórházi ágyak ügyére Magyarországon – Sinkó Eszter az Arénában

Van megoldás a kórházi ágyak ügyére Magyarországon – Sinkó Eszter az Arénában

Magyarországon lakosságarányosan még mindig nagyon sok kórházi ágy van, miközben sokkal több beteget kellene egynapos beavatkozások keretében ellátni, sokkal több ápolási intézményre is szükség lenne a már magatehetetlen betegeknek – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ programigazgatója.

Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter tartotta a kormányzati tájékoztatót, mivel Magyar Péter miniszterelnök Paksra utazott. Mind a 124 mérföldkövet teljesíti Magyarország. Szélerőműves pályázat indul, kijelölték, hova lehet ilyeneket építeni. Elveszi a kormány az MKIF-től az egyik autópálya-szakasz üzemeltetését. Felfüggesztették számos kiemelt beruházás engedélyét. Szeptemberre a kormány elé kerül a KRESZ-módosítás.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×