Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Költségvetés: teljesül a hiánycél

Az államháztartás központi alrendszerének 2013. évi előzetes hiánya 929,2 milliárd forint. A központi költségvetés december végi pénzforgalmi adatai a kormány várakozásainál is kedvezőbben alakultak, így az előzetes pénzforgalmi bevételi és kiadási adatok alátámasztják, hogy teljesül a GDP 3 százaléka alatti, uniós módszertan szerinti hiánycél - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter már január 3-án sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a várakozásoknál kedvezőbb, 929,2 milliárd forint lesz a büdzsé hiánya, mintegy 200 milliárd forinttal alacsonyabb a költségvetési törvényben szereplő deficitnél. Hozzátette, hogy ennek alapján a GDP-arányos hiány legfeljebb 2,7 százalék, kedvező esetben akár 2,3 százalék is lehet.

Az államháztartás központi alrendszerén belül a központi költségvetés 979,7 milliárd forintos deficittel, az elkülönített állami pénzalapok 50,5 milliárd forintos szufficittel, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig nullszaldósan zárták a 2013. évet.

Az NGM emlékeztet: a kormány intézkedései nyomán tavaly a bevételi és a kiadási oldalt is jelentősen befolyásoló változások történtek. A bevételi oldalt tekintve, néhány adónemből származó bevételi előirányzat csökkent, bizonyos adónemek megszűntek, illetve módosultak, másrészt új adónemeket vezettek be.

2013-ban az előző évhez képest magasabb összegben alakultak egyes adóbevételek, például az általános forgalmi adó, a személyi jövedelemadó, a regisztrációs adó, valamint a pénzügyi szervezetek különadója. Emellett jelentős összeget tett ki az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek mérlegsoron a frekvenciahasználati jog meghosszabbításáért fizetett összeg is.

A kiadási oldalt tekintve többletkiadást eredményezett, hogy az önkormányzati feladatok és azok finanszírozása több területen átkerült az államháztartás központi alrendszerébe. Ennek következtében a központi költségvetés december végi kiadásai magasabb összegben teljesültek. Tavaly már központi kiadásként jelentkeztek az átvett egészségügyi, szociális és egyéb intézmények - így például a kórházak, fogyatékkal élőket gondozó intézmények, gyermekvédelmi intézmények - kiadásai, valamint a köznevelésben a pedagógusok illetménye.

Ezen kívül meghaladták az előző évi kifizetéseket többek között a vasúti és közúti közlekedési támogatások, a lakásépítési támogatások és az állami vagyonnal kapcsolatos kiadások is - olvasható az NGM közleményében.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×