Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

A Vodafone lett az állami mobilszolgáltató

Állami intézmények számára nyújthat mobil távközlési szolgáltatást a Vodafone 2014-15-ben, a társaság közbeszerzésen nyerte el a megbízást - közölte a társaság szerdán.

A nettó 4,5 milliárd forint értékű keretszerződés több tízezer előfizetésre, több száz intézményre terjed ki, beleértve a minisztériumokat, kormányhivatalokat, a rend- és közvédelmi szerveket - például Országos Rendőr-főkapitányság, Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság -, vagy hatóságokat - mint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Gazdasági Versenyhivatal -, illetve többek között olyan intézményeket érint, mint például az Országos Mentőszolgálat.

A közlemény szerint a Vodafone Magyarország kiemelkedően kedvezményes hívás- és SMS, valamint adatcsomagjaival járul hozzá az intézményi szektor távközlési költségeinek optimalizálásához. Az intézmények 2014. január 2-tól kezdhették meg a szerződéskötést a szolgáltatóval.

A közlemény idézi Diego Massiddát, a Vodafone Magyarország vezérigazgatóját, aki szerint a Vodafone jelentős térnyerése az állami, intézményi szektorban a társaság "szolgáltatási színvonalának, innovatív megoldásainak, kiváló hálózatának és biztonságos technológiai megoldásainak köszönhető". A vezérigazgató hozzáfűzte: "nem véletlen, hogy az elektronikus adatszolgáltatásra alkalmas és már üzembe helyezett pénztárgépek több mint 90 százalékában is Vodafone SIM-kártya található".

A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság által kiírt tenderre a Vodafone mellett a Magyar Telekom és a Telenor is pályázott. A tender győztese a Vodafone, az eredményhirdetés szerint a második helyezett a Telekom, harmadik pedig a Telenor lett. Utóbbi két mobilszolgáltatóval akkor szerződhetnek az egyes intézmények, ha valamilyen technológiai okból számukra a Vodafone nem tudja biztosítani a kért szolgáltatást.

Az előző hasonló tender első helyezettje a Telenor volt, a 14 hónapra szóló megbízás keretösszege 1,5 milliárd forint volt.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×